Ezt olvasta már?


MÁV: elkezdődött a csisztafürdői vonal újjáépítése

Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti nyolckilométeres szakaszát - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.

A közleményben idézték Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját, aki a kisvasút 70 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen Balatonfenyvesen elmondta: a kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették.

A felújítások 433 millió forint kormányzati támogatásból és a vasúttársaság 41 millió forintos saját forrásából valósultak meg. Homolya Róbert kiemelte: a nagybereki tájakat bejáró kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani - tájékoztatott. Hozzátette: a munkát a régi pálya elbontásával már tavasszal elkezdték, a tervek szerint 2021 nyarán indulhat el a forgalom a megújult vonalon. Móring József Attila, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta: a térségi települések Balatonfenyves vezetésével közösen pályáztak arra, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból tavaly elnyert 650 millió forintból Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül. Fejlesztik az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is - ismertette. Az 1950-ben eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon ma már a személyforgalom jellemző, nyáron jelentős a balatoni kirándulók száma, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára közösségi közlekedési funkciót is ellát. Míg 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, 2020 első nyolc hónapjában már már 54 ezren utaztak a járatokon.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kitálalt a miniszter: „Gondolkodtam a Fidesz elhagyásán” – Navracsics Tibor exkluzív interjút adott

Navracsics Tibor a Fidesz elhagyásának lehetőségéről és a szeptemberben induló Polgári Demokraták kezdeményezéséről is beszélt a...

"42 év hegedülés után a semmibe kerültem" - Kirúgták az Operaház hegedűművészét: egyetlen börtönőri állásajánlatot kapott

Első fokon pert nyertek a Magyar Állami Operaházból elbocsátott dolgozók, miután a bíróság jogellenesnek ítélte meg a sztrájkban...

A legtöbben alig 33 nap után feladják az edzést: a szakértő szerint ez a gyakori hiba állhat a háttérben

Sokan nagy lendülettel vágnak bele az edzésbe, mégis alig több mint egy hónap után feladják céljaikat. Egy új felmérés szerint nemcsak...

Sarah Ferguson bajban lehet, újabb Epstein-iratokat hozhatnak nyilvánosságra

Sarah Ferguson számára újabb kellemetlen fordulatot hozhat a Jeffrey Epstein-ügy.

Rendkívüli bejelentés az orvosokról: nagyot változhat a magyar egészségügy, de mégis áll a bál

Üdvözli a LIGA Szakszervezetek, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakaphatja korábbi jogait és köztestületi státuszát.

Végre kiderült, miért pont téged csípnek a szúnyogok

A bőrünkön élő baktériumok és a kibocsátott illatanyagok határozzák meg, hogy melyik szúnyogfaj tart bennünket ideális célpontnak.

Leáll a Mandiner finanszírozása, felmentették a kiadó vezérigazgatóját

Magyar Péter pénteken arról számolt be, hogy Kármán András pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandinert kiadó cég...

Szülői Messenger-csoportba írt mondatért tiltott le a Facebook: így kaptam vissza a fiókom

A legkisebb gyermekem induló osztályközösségének szüleivel Messenger-közösséget hoztunk létre az iskolai dolgok megbeszélésére. Úgy...

Ingyenesen látogatható a 31. Börgöndi Légiparádé

A székesfehérvári önkormányzati kommunikációs központ MTI-hez eljuttatott közleményben idézték Cser-Palkovics Andrást, a város...

Elbocsátották a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak

Kátai-Németh Vilmos szerint a szülői jelzések után egyeztetett Lannert Judittal, a gyógypedagógusként dolgozó férfit még aznap...

Ha ezeken a helyeken van anyajegyed, különleges spirituális ajándékot viselsz

Vannak testrészek, amelyekre ritkán gondolunk úgy, mint jelek hordozóira, pedig a régi hiedelmek szerint épp a nyak az egyik legbeszédesebb...

Mindenkori rekord dőlt meg a benzinkutakon: elszabadultak a dízelárak, a Hormuzi-szoros a kulcs

Történelmi rekordot döntött a dízel átlagára az Egyesült Államokban a 2026-os iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros körüli...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0