Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Tállai András: több mint 600 milliárd forint a védekezésre, és több ezer milliárd a családoknak és a vállalkozásoknak

Százötvenezer kisvállalkozás, hatvanezer kisgyermekes család, több százezer vállalkozás mellett még többek között a hallgatók és a banki adósok életét is megkönnyítik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései - tájékoztatta Tállai András pénzügyminiszter-helyettes az MTI-t kedden.

Az államtitkár kiemelte: a kormány folyamatosan vizsgálja a járványügyi és gazdasági helyzetet, hétről hétre hoz új döntéseket. A COVID-19 okozta veszélyhelyzetben a legfontosabb az élet-, illetve az egészségvédelem, ezért a kormány eddig több mint 600 milliárd forintot fordított a járványügyi védekezésre - mutatott rá Tállai András.

Kifejtette: a koronavírus-járvány egyszerre veszélyezteti az emberek életét, idéz elő válsághelyzetet a gazdaságban, ezrek veszítik el munkájukat, családok kerülnek nehéz helyzetbe. A gazdaságvédelmi intézkedések éppen ezért szinte mindenkit érintenek. Világszerte példaértékű a hitelmoratórium, amely közel kétezermilliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Ezt egészíti ki az adó- és a bírósági végrehajtások felfüggesztése, amelynek egyik legfontosabb elemét, a kilakoltatások elhalasztását emelte ki az államtitkár.

Az adóügyi könnyítésekre kitérve Tállai András jelezte, hogy ezek között vannak célzottak, amelyek a koronavírus-járvány káros gazdasági hatásainak leginkább kitett ágazatoknak segítenek, illetve olyan intézkedések, amelyek minden gazdasági szereplőt érintenek.

A kisadózó vállalkozások tételes adójánál a négyhavi adóelengedés több mint 151 ezer olyan kisvállalkozást érint, akiket a globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzet a leginkább sújt. Négyhavi járulékot nem kell befizetnie számos nehéz helyzetbe került cégnek sem, ahogy a vállalkozások munkavállalóitól csak csekély mértékű járulékot vonnak le. A Pénzügyminisztérium számításai szerint ez utóbbi intézkedés mintegy 220 ezer dolgozó munkájának megőrzését segítheti.

Az összes vállalkozást érintő adóváltozások közül a szociális hozzájárulási adó csökkentését emelte ki. Mint mondta, a kormány a járványhelyzetre tekintettel döntött arról, hogy a 2016-os bérmegállapodásban rögzített hat százalékos reálbér-emelkedésre vonatkozó feltétel teljesülésétől függetlenül, már július 1-jétől 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó. A két százalékpontos mérséklés idén év végéig 160 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál.

Nemcsak az adókat, az adó-adminisztrációt is csökkentettük - mondta Tállai András. A beszámolót, és a társasági adóbevallást elég négy hónappal később (szeptember 30-ig) benyújtani, és ha bárkinek fizetési nehézsége adódik a veszélyhelyzet miatt, tizenkét havi részletfizetést vagy hathavi pótlékmentes fizetési halasztást kérhet. Még súlyosabb esetekben akár ötmillió forinttal csökkenthető a fizetendő adó - emlékeztetett.

A kormányzati lépések a társadalom és a gazdasági szereplők széles rétegének nyújtanak segítséget a mostani helyzetben - összegezte Tállai András. Az időskorúakat érinti lelkileg és fizikailag legsúlyosabban a járvány, ezért döntött úgy a kormány, hogy a mostani krízishelyzet ellenére visszaállítja a 13. havi nyugdíjat. Mintegy 60 ezer szülőt érint a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbítja meg.

A felsoroltakon kívül a gazdaság újraindításáért számos további intézkedést is hozott a kormány - idézte fel az államtitkár. Így például döntött a bérköltség egy részének átvállalásáról, az egyes helyiségbérleti szerződések felmondási tilalmáról, ezermilliárdos tételben nyílnak meg kamat- és garanciatámogatott hitelek a magyar vállalkozások előtt és százmilliárdos tételben támogat az állam beruházásokat. Még a felsőoktatásban tanulók is számíthatnak pénzügyi segítségre, akár mintegy 75 ezer hallgató élhet a Diákhitel Plusz konstrukcióval - sorolta Tállai András.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

10 ruhadarab, amire érdemes beruházni a stylistok szerint, évekig hordhatod őket

A stylistok szerint ebbe a 10 alapdarabba mindenképpen érdemes befektetni.

Bogyay Katalin világszövetségi elnök: fontos, hogy államfői szinten megy az ENSZ-be Magyarország

Augusztus 28-án az Egyesült Nemzetek Társaságainak Világszövetsége új elnökévé választották Bogyay Katalint. A frissen kinevezett...

Ezen múlik, mikor a legjobb lefeküdni éjszaka – Nincs mindenkire egyforma ajánlás

A jó alvás szempontjából nem feltétlenül az számít, mit mutat az óra. Számos egyéb tényező is befolyásolja, hogy mikor érdemes...

Valamit terveznek a Mandinertől kilépett újságírók, már a neve is megvan

Mindezt azon a napon jelentették be, amikor a kormány felmentette a munkavégzés alól az újság főszerkesztőjét és vezérigazgatóját.

ETO: Csatlakozott a győriekhez a 195 centis gambiai csatár - hivatalos

Megérkezett az ETO-hoz a nyáron szerződtetett Modou Lamin Marong.

Váratlanul lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok sztárja, télen leléphet a Chelsea brazil gyöngyszeme - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.

Riasztást adtak ki: az ügyészség nevében érkeznek a legújabb átverős e-mailek

Magyarország Ügyészségének nevével élnek vissza a zsarolóvírus fertőzéshez vezető adathalász üzenetek küldői, a napokban...

Kitálalt a miniszter: „Gondolkodtam a Fidesz elhagyásán” – Navracsics Tibor exkluzív interjút adott

Navracsics Tibor a Fidesz elhagyásának lehetőségéről és a szeptemberben induló Polgári Demokraták kezdeményezéséről is beszélt a...

"42 év hegedülés után a semmibe kerültem" - Kirúgták az Operaház hegedűművészét: egyetlen börtönőri állásajánlatot kapott

Első fokon pert nyertek a Magyar Állami Operaházból elbocsátott dolgozók, miután a bíróság jogellenesnek ítélte meg a sztrájkban...

A legtöbben alig 33 nap után feladják az edzést: a szakértő szerint ez a gyakori hiba állhat a háttérben

Sokan nagy lendülettel vágnak bele az edzésbe, mégis alig több mint egy hónap után feladják céljaikat. Egy új felmérés szerint nemcsak...

Sarah Ferguson bajban lehet, újabb Epstein-iratokat hozhatnak nyilvánosságra

Sarah Ferguson számára újabb kellemetlen fordulatot hozhat a Jeffrey Epstein-ügy.

Rendkívüli bejelentés az orvosokról: nagyot változhat a magyar egészségügy, de mégis áll a bál

Üdvözli a LIGA Szakszervezetek, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakaphatja korábbi jogait és köztestületi státuszát.

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0