Ezt olvasta már?

0

Idén is kiírta társasházi pályázatát az OTP

Az energetikai célok eléréséhez és a zöldebb lakókörnyezet kialakításához idén is segítséget adhat az OTP Bank, ugyanis idén 14. alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz - közölte az OTP Bank pénteken az MTI-vel.

 

Idén is két kategóriában várja a lakóközösségek pályázatait a hitelintézet, a "Zöldebb lakókörnyezet" kategóriában elsősorban a társasházak szabadtéri területeinek megújításával pályázhatnak az érdeklődők, míg a "Fenntarthatóbb otthonok" tárgykörben az ingatlanok közösen használt helyiségeinek energiahatékonyságát célzó beruházásokkal.

A vissza nem térítendő támogatásra a jelentkezők online pályázhatnak, május 15-ig.

Kiemelték, nem csak közös képviselők nyújthatnak be pályázatot, hanem bárki a társasházi lakóközösségből.

A zsűri mindkét meghirdetett kategóriában 10-10 helyezettet választ ki, a támogatás mértéke az első és a tizedik helyezett között 1,2 millió forint és 300 ezer forint között mozog.

A közlemény idézte Dancsné Engler Bernadettet, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetőjét, aki elmondta 2021-ben rekordszámú, több mint 1300 jelentkezés érkezett, ami megerősítette őket abban, hogy a társasházi pályázattal jó úton járnak. Ezért magától értetődő volt, hogy 2022-ben is támogassák a lakóközösségeket a terveik megvalósításában, ugyanakkor az idei évben még nagyobb szerepet kapnak a zöld célok a pályázati kiírásban. Ezzel reményeik szerint hozzájárulhatnak egy élhetőbb lakókörnyezet kiépüléséhez és a környezeti értékek megóvásához is.

Mindez azért fontos, mert az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint 2020-ban európai szinten a lakóingatlanokhoz kapcsolódott az üvegházhatású gázkibocsátás jelentős része. Magyarországon szintén a háztartások voltak a legfőbb forrásai az üvegházhatású gázoknak, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a hazai lakóingatlan állomány energiahatékonysága továbbra is alacsony.

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Tudjuk hol volt Lázár, és hol nem lesznek orosz hírszerzők – Newscast

Feszült nap a Parlamentben, újabb intézkedéseket jelentett be a Tisza-kormány, és az is kiderült, mit csinált Lázár János 2013-ban...

Magyar Péter elég furcsán kért bocsánatot Toroczkai Lászlótól, miután a Mi hazánk elnökét kizárták a parlamentből

A parlamenti csörte a közösségi médiában folytatódott, ahol a megszólítottak számonkérésére egészen sajátos politikai válaszok...

Nem fért be az új jegyautomata a régi szekrénybe, de a BKK megbuherálta

Három aluljáróban egyszerűen lefeszegették az egyébként egészen kulturált, jó állapotban levő és drága fémburkolatot, hogy...

Mit árulhat el ez a 8 gyakori gyomnövény a talajról?

A kertben gondosan kiválasztott növények találhatók, amelyeket nagy odaadással gondoz. De akár tetszik, akár nem, olyan növények is...

Lecsap a hidegfront, délutánra kettészakadhat az ország

Érkezik a változás, de az előrejelzés bizonytalansága különösen nagy csütörtökre és péntekre az érkező hidegfront és a kialakuló...

Meghalt Pista bácsi azután, hogy roma származásáért bosszút álltak rajta a mentők

A mentőápoló és a sofőr aljas bosszút állt a beteg Pista bácsi roma származása miatt.

Ennek a 3 csillagjegynek hatalmas áttörést hoz a szeptember: végre beérik a sok munka

Vannak, akiknek az ősz nem egyszerűen egy új évszak kezdetét jelenti, hanem egy új fejezetét is. A szeptember különösen három...

Ennyire lesz hosszú az őszi szünet – nem árthat már most készülni

Az ünnepnappal és a hétvégékkel együtt elég jól járnak a tanulók, hiszen egybefüggő tíz napig elkerülhetik az iskolát. Az már más...

Mai program a BL-ben: Pályán a címvédő és a Barca, Szoboszlaiékra rangadó vár

A keddi hat meccs után szerdán is hat találkozó jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz első körében.

Fontos döntést hozott a kormány: emelés jön januártól ezeknél az ellátásoknál – százezrek kapnak magasabb összeget

Januártól tíz százalékkal nő a megváltozott munkaképességűek ellátásának összege, a kormány pedig azt is garantálja, hogy senki sem...

Egy DNS-nyom oldhatja meg a 33 éve megoldatlan gyilkosságot

Egy ismeretlen férfi DNS-nyoma miatt ismét nyomoznak a brutális bűnügyben.

0

Sport

Azt hitték, esélyünk sincs: kiröhögték a világranglistát a magyar lányok, Japán is retteghet tőlük.

Ikertornyok–sikertornyok. Juhász Dorka és Takács-Kiss Virág a fókuszban.

Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle

Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.

Élete lehetőségét kapja Gulácsi Péter a spanyol sajtó szerint

Első számú kapussá válhat a Villarrealnál.

Szoboszlaiék a BL-meccs előtt kaptak jelet - Salah visszatérne Liverpoolba?

Szoboszlai Dominik régi barátja különleges körülmények között látogatná meg a magyar hőst.

Az MLSZ reagált a derbi molinóbotrányára: olyan súlyos az ügy, hogy a rendőrség hatáskörébe tartozik

A szövetség szerint az ilyen megnyilvánulások túlmutatnak a fegyelmi eljárás határain.

Salah visszatérne Szoboszlaiék közé? Elárulta terveit az egyiptomi csillag

Salah egyelőre nem váltotta meg a világot ezzel a klubbal, a Ferencváros ellen szinte esélyük sem volt az Európa-liga főtáblájára jutni.

Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni

A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.

„Ennek változnia kell” - Szoboszlai Dominik kitálalt Steven Gerrardnak a Liverpool legnagyobb hibájáról

A magyar válogatott játékos az Atletico Madrid elleni BL-meccs előtt nyilatkozott a Liverpool legendájának.

Három meccs után kirúgták a világbajnok legendát

Utódja éppen az elődje lesz a kispadon.

Bulvár

Herceg Erika igazi végzettségétől padlót fogsz, hét számjegyű a fizetés ebben a szférában

Újra képernyőn a Megasztár, amely idén megújult zsűrivel vágott neki a tehetségek felkutatásának. Az ítészek között helyet kapott Herceg Erika is, aki egészen egyedülálló utat járt be.

A ház fala mellé pakolta a tűzifát, két tél múlva jött a sokk: ne kövesd el ezt a hibát

Kényelmes megoldásnak tűnik: a téli tűzifát felhalmozzuk közvetlenül a ház fala mellett, így esőben, hóban sem kell messzire menni érte. Egy szerb történet szerint azonban egy háztulajdonos két tél után nedvesed

Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk”

Magyarország tíz orosz diplomata távozását követeli – jelentette be kedden Orbán Anita külügyminiszter. A Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk” bejegyzés először A

Magyar Péter kimondta a halálos ítéletet a megyei önkormányzatokra

A kormányfő szerint ezek a testületek a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak.

Ha ezt átállítod a tévéden, azonnal jobb lesz a képminőség – A legtöbben rosszul használják

Lehet, hogy nem a tévéd gyenge, hanem egyszerűen nincs jól beállítva. Egy apró módosítással látványosan szebb, természetesebb és élesebb lehet a kép.

Tragikus hírrel indul a nap. Örök álomra hunyta a szemét a magyarok kedvenc színésznője

Elhunyt Erni Mangold osztrák színésznő, aki több mint hét évtizedes pályafutása során színházban, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt maradandót alkotott. A magyar nézők Richard Linklater Mielőtt fe

A NER bukása megtépázza a lakosság vagyonát

A tehetősebbek első számú szakértőjének számító Blochamps szerint a Bayer Construct körül kialakult helyzet látványosan mutatja, miért félrevezetőek a lakossági céges részesedésekre vonatkozó mostani statiszt

13 év után fény derült Lázár János féltve őrzött titkára

Az ügy annak idején hozzájárult az Origo szerkesztőségének szétveréséhez, és úgy tűnt, soha nem derül ki.

Vallási csoport kérésére eltávolították a női dolgozókat egy napra az Eiffel-toronyból

Az Eifflel-torony üzemeltetője és a vallási csoport is elnézést kért, de nem ugyanazért.

Baj van: pokolian megdrágulhatnak ezek az élelmiszerek Magyarországon, a kávé is köztük van

Fel kell készülni arra, hogy a klímaváltozás Magyarországon is drágulást fog okozni a jövőben.

0