Ezt olvasta már?

0

Egy egyszerű megoldás az idősebbek mindennapos problémájára

Az idősek, főleg, ha egyedül élnek, sok veszélynek vannak kitéve az otthonukban. A kutatások azt mutatják, hogy a háztartási balesetek legnagyobb számban a fürdőszobában fordulnak elő – főleg az elcsúszás a leggyakoribb probléma.

 

Azok, akik nehezebben mozognak, nem tudnak könnyen belépni a magas peremű fürdőkádba, kiszállni pedig még nehezebb nekik. Számukra lehet jó megoldás az UDOOR fürdőkádajtó, amely több problémát is megold egyszerre. Nézzük a részleteket!

 

Fürdés helyett tusolás

 

A mozgásukban korlátozott, idős személyek bár szeretnek a kádban hosszasan fürdőzni, mégis inkább lemondanak e kellemes tevékenységről a fájdalmaik miatt. A kádba belépni és onnan kilépni is nehézkes, de felállni a tisztálkodás után még nagyobb kihívást okoz. Ráadásul közben számtalan baleset is érheti az egyént. Elcsúszhat, elveszítheti az egyensúlyát vagy megütheti magát a peremben.

 

A kádajtó beépítés elsősorban erre kínál megoldást: ezzel az egyszerű szerkezettel a kád tusolóvá is átalakítható! A fürdőkád oldalába kerül egy ajtó, ezt kinyitva lehet belépni, és ott akár rögtön meg is kezdhető a fürdés.

 

Kell hozzá egy zuhanycsaptelep, és talán egy zuhanyfüggöny is, de ezeken az apró átalakításokon kívül másra nem lesz szükség ahhoz, hogy zuhanyzásra is alkalmas legyen a fürdőszoba.

 

Nem kell nagy beruházás

 

További előny, hogy nem kell hosszasan tervezgetni, milyen legyen a tusolásra is alkalmas fürdőszoba. Nem kell szétverni a már meglévő burkolatot, csempéket, beállítani egy új zuhanyfülkét, csak a kádajtót kell beépíteni.

 

Jó hír, hogy mindegy, milyen a kád! Sarokkádakhoz is elérhető a szerkezet, akril-, zománcozott, öntöttvas kádakba is telepíthető a kádajtó, a panellakásokban található berendezések sem állítják kihívások elé a szerelőket.

 

Az UDOOR fürdőkádajtó szakemberei sokéves tapasztalattal rendelkeznek, gyorsan és precízen dolgoznak. Nem jár kosszal vagy nagy zajjal a beszerelés. A kádajtó megfelel a biztonsági előírásoknak, ráadásul dizájnos is, így feldobja a helyiség kinézetét. Eladás esetén növeli az ingatlan értékét.

 

Kinek ajánlható az átalakítás?

 

Mindenkinek, aki szeretné biztonságban tudni magát és családtagjait. Idősebbek esetén kiváló lehetőség ez arra, hogy gondoskodjunk a fürdőszobai balesetek elkerüléséről, csökkentéséről. Egy kádajtó 100%-ban vízzáró, nem fog kifolyni a víz az oldalán, nem ázik el a helyiség. Könnyebb lesz a kádat használni, így az ízületi problémákkal küszködőknek is javasolt a beépítés.

 

A fokozott biztonság érdekében célszerű csúszásgátló szőnyegeket is vásárolni, a kádba és a kád elé is tenni egyet-egyet. A kapaszkodókkal szintén növelhető a biztonságérzet. Ahol szükséges, kádpadot is beszerelhetünk, amire le lehet ülni tusolás közben.

 

Ezekkel a kisebb módosításokkal sokat tehetünk szeretteinkért. Ahol egyedül él egy idősebb ember, a kádajtó használata a mindennapokban nagy segítséget jelent. A részletekről az UDOOR fürdőkádajtó oldalán érdemes tájékozódni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Varázslatos utazás a vándorló palotában: könyvajánló az őszi estékre

Diana Wynne Jones A vándorló palota című könyve egy lebilincselő fantasy, amelyben Sophie Hatter különleges utazásra indul Howl varázsló...

Csuja Imre merész kalandra vállalkozott

Ki gondolná például, hogy Csuja Imre Törőcsik Mari kedvéért megtanult egy farmotoros Ikarusz buszt vezetni?

Vilmos nyomdokaiba lép? Katalin elárulta György különleges szenvedélyét

Katalin hercegné a Remembrance Day alkalmából nemcsak a brit háborús hősök előtt tisztelgett, hanem egy ritka, megható pillanatot is...

Autóbusz gázolt el több embert egy stockholmi buszmegállóban, halálos áldozatok is vannak

A halottak azonosítása folyamatban van. A három sérültet kórházba szállították - tették hozzá közleményükben. "Megrendítő...

Nem adja vissza mandátumát Cseh Katalin

Cseh Katalin nem mond le parlamenti mandátumáról, és a Momentum kizárása után is kitart amellett, hogy továbbra is azokért az...

Sok ügyfelet érint: nem lesznek elérhetőek az egyik hazai nagybank szolgáltatásai

Sorban adják közre a bankok, hogy karbantartás miatt leállásokra kényszerülnek. Most a CIB Bank közölte, hogy szolgáltatásai mikor nem...

Csontritkulásban szenvedő betegek étkezése

A csonttömeg fiziológiás csökkenése a 40. életévüket betöltött személyeknél indul meg, ahogy előrehalad a kor, egyre gyakoribbá...

Karácsonyi akció – válasszon ünnepi ajánlatainkból!

Csatlakozzon a Magyar Hang karácsonyi akciójához, kössön nyomtatott vagy digitális (pdf) előfizetést hetilapunkra szeretteinek vagy saját...

Vitézy Dávid: Eljuthatunk odáig, hogy a következő parlament feloszlatja a Fővárosi Közgyűlést

A fővárosi képviselő szerint a „kesztyűbáb önállóságú” Barabás Richárd mozgásában Karácsony országos politikai...

A só mágikus ereje szemmel verés ellen: egyszerű otthoni praktikák, amik működnek

Furán érzed magad mostanában? Így védd ki a szemmel verést!

0

Sport

Botrány Győrben: kulcsembere váratlan kirúgása miatt tiltakoznak az ultrák

A szurkolók válaszokat várnak, a klub viszont egyelőre hallgat.

Bíróznak és durván provokálnak az írek, mert tudják, csak ez szól Sallaiék ellen

Az ír válogatott harmadik vb-selejtezőjén is kiállították az ellenfél vezérét, Hallgrímsson szövetségi kapitány magyarázkodni próbált miatta.

Százalékosan ennyi esélye van a pótselejtezőre a magyar válogatottnak

Hiába nyert a magyar válogatott, százalékosan romlottak az esélyei.

Történelmi győzelem a vb-selejtezőben

Története során először győzte le Finnországot a máltai labdarúgó-válogatott, amely péntek este idegenben nyert 1–0-ra az európai világbajnoki selejtezősorozat G csoportjában.

Felháborodtak a magyar szurkolók: az MLSZ sokkoló döntést hozott az írek elleni meccsről

A magyar szövetség állítólagos tiltásáról adott ki közleményt a szervezett szurkolói csoport.

Bajban az NB I-es fociklub, több száz milliós hitelt vesz fel

Sajtóhírek szerint a szponzorok hiánya okozza az anyagi problémát.

Üzentek a magyaroknak az örmény szurkolók, molinón emlékeztettek a baltás gyilkosságra

A drukkerek a csütörtöki vb-selejtezőn a nemzetet megrázó tragédiára hívták fel a figyelmet.

„Szörnyű megaláztatás” vetett véget az álomnak, a szövetségi kapitány sem érti

Az internetes portálok nem kímélték a nemzeti csapatot.

Wirtz idő előtt távozhat? Az apja így látja fia liverpooli helyzetét

A német középpályás első liverpooli hónapjai nem alakultak zökkenőmentesen.

Magyar focista sokkolta a horvátokat, Málta foszlatta szerte a finn vb-álmokat

A kiscsapatok közül Feröer, Gibraltár és Málta is vezetett, de csak utóbbi győzött.

Megvan, ki lesz a játékvezető a mieink írek elleni sorsdöntő vb-selejtezőjén

A Magyar Labdarúgós-szövetség (MLSZ) hivatalos X-oldalán közölte, a norvég Espen Eskas vezeti vasárnap (15.00) a Magyarország–Írország vb-selejtezőt.

Bulvár

Rémisztő állat jelent meg a magyar vécékben, ami felkúszik a csöveken keresztül

A városi környezetben sajnos már egyáltalán nem idegen, hogy megjelenik ez az állat.

Lex Iványi: ultimátumot kapott az Orbán-kormány

December 31-ig ad időt a 15 milliárdos kárpótlásról szóló javaslat.

Nyomoz a rendőrség Szöllősi Györgyi ügyében

Közel két hónap után adott hírt magáról az ATV Egyenes beszéd műsorvezetője. "Megdöbbentőnek" nevezi, ami vele történt.

„Két szexmentes év után elváltam” – Férfiak vallomásai az ellaposodó szexuális életről

Sok férfi számol be arról, hogy a házasság során a szexuális életük ellaposodik. Vajon miért történik ez, és hogyan hat a kapcsolatokra?

„Oknyomozó” leveleket küld a NAV november 14-én

A NAV november 14-én levelet küld azoknak az adózóknak, akik havi vagy negyedéves áfabevallásukat a törvényi határidő után nyújtották be.

Megszűnik egy ingyenes utazási lehetőség Budapesten

Hétfőtől már nem lehet díjmentesen igénybe venni a BKK járműveit a Gubacsi hídon, miután elhárult az akadály, hogy gyalog is átmehessenk rajta, akik csak egy megállót mennének.

Így választják ki áldozataikat a támadók. Mindig légy résen.

A támadók nem a ruházat alapján választanak áldozatot, hanem a női testbeszéd és sebezhetőség alapján. Tanuljunk meg tudatosan mozogni, hogy csökkentsük a támadások esélyét.

Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok

Az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés kiemelkedő, bruttó 640 ezer forintos kezdő fizetéssel csábítja a fiatalokat, és gyors belépést kínál az óvodapedagógusi munkába. A program célja a súlyosbodó pedag

Meglepő döntést hozott Szijjártó Péter: Ukrajna helyett Libanonba irányítják át a békekeret magyar forintjait

Magyarország az ukrán haderő helyett a libanoni hadsereg megerősítésére fordítja az Európai Békekeretből rá eső mintegy 600 millió forintot – jelentette be Szijjártó Péter Bejrútban. A kormány szerint ezzel a

0