A horvát kormány lefoglalt három, orosz oligarchához köthető luxusjachtot
A horvát kormány lefoglalt három luxusjachtot a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. Horvátország először blokkolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.
A fiumei kikötőben tartózkodó Royal Romance nevű luxusjacht értéke 180 millió dollár, és a lap szerint Viktor Medvedcsuk, ismert ukrán üzletemberé, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartanak számon. A másik két hajó tulajdonosáról nincsenek információk.
Egy szlavón bródi (Slavonki Brod) cég számláját is zárolták a hatóságok. A Djuru Djakovic termoenergetikai létesítmény Kft. tulajdonosa, Alekszej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz - írta a lap.
Hozzátette: megbízható források szerint Zágráb még három hajót tervez lefoglalni, valamint további hat orosz érdekeltségű vállalat számláját zárolni.
A lap tudomása szerint a pénzügyminisztérium próbál Brüsszellel egyeztetni arról, hogy a Horvátországban tevékenykedő, orosz érdekeltségű vagy tulajdonú cégek hogyan tudnának tovább működni.
"A szankciók célja nem az, hogy megszűnjön az vállalkozás, amely nem kapcsolódik közvetlenül az orosz tulajdonoshoz, hanem, hogy számára elérhetetlenné tegyék a gazdasági erőforrások, illetve a magántulajdon használatát" - mondta egy meg nem nevezett horvát forrás a lapnak.
MTI
hírek innen, onnan
Jóvátételt kapnak a gyermekvédelmi rendszer korábbi áldozatai
Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó...
Keserű szájízzel búcsúzik a héttől a forint
A nemzeti fizetőeszközünk értéke jelentősen romlott az euróhoz és a dollárhoz mérten is.
Nagy változás jöhet a boltok polcain – Megszólalt a miniszter
Tovább erősítené a kormány a magyar termékek azonosítását és megkülönböztetését szolgáló védjegyrendszert – írta Bóna...
Pénteki levezető cukiság: kerítésbe szorult őzikét mentettek a tűzoltók – videó.
Napi szívmelengető tartalom: videón, ahogy négy tűzoltó kiszabadít egy kerítésbe szorult őzikét Budapesten.
José Mourinho közölte a Real Madrid sztárjával: nincs rá szükség
Ennek ellenére megharcol a helyért.
Kommentje miatt tartott házkutatást a rendőrség egy hajdúhadházi férfinél
Rövid időn belül előállították.
Szintet lépnének az AI-val: a Lenovo lerántotta a leplet az új okoseszközeiről
A Lenovo az idei berlini IFA kiállításhoz kapcsolódó Innovation World eseményén mutatta be legújabb fogyasztói és vállalati eszközeit....
Hegedűs Zsolt is megszólalt a kórházi fertőzéseket monitorozó oldalról
A kórházi fertőzések visszaszorítását célzó kormányzati intézkedések első lépéseként nyilvánosságra hozták a hazai kórházi...
Valaki annyira vágyott az ingyen sörre, hogy ellopott 33 ezer liter Guinness-t
Hétfő éjjel két sofőr jelent meg a raktárnál, és egyszerűen elvontatták a 800 hordónyi szállítmányt.
69 éves korunkig kell majd dolgozni? Tisztázták a nyugdíjkorhatár ügyét
67, majd 69 éves nyugdíjkorhatárról terjednek hírek, de nincs ilyen döntés: a számok csupán egy OECD-forgatókönyvből származnak. A 69...
172-vel ment az 50-es táblánál – olcsón megúszta a lengyel autós?
A drasztikus gyorshajtása után hónapokra elfelejtheti a vezetést a lengyel nő.
Néhány Hyundaiban feláras extra lesz a műszercsoport
Nagyban egyszerűsödik majd több jövőbeli Hyundai utastere, és a fókusz egyértelműen a központi táblagépre kerül.
Sport
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj
Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.
Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól
Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.
Szoboszlai reagált arra, hogy a PL legjobb játékosa elárulta, a magyar játékos a fia kedvence
Magas labda volt, le is csapta Szoboszlai Dominik.
Börtönből szervezett emberrablási kísérleteket a 18 éves bandavezér: Kylian Mbappé is a célkeresztjében volt
Döbbenetes bűnügy rázta meg Franciaországot.
Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t
A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.
Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral
A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.
Nagy visszatérő: 13-szoros válogatott játékossal erősödik a Ferencváros
Hajnal Tamás szerint nagy szükség van rá.
A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja
Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.
Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját
Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.
Kerethirdetés: Andoni Iraola lemondott a Liverpool két csillagáról
A legfontosabb meccseken nem játszhatnak.
Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot
A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.
Bulvár
Magyar Péter ettől őrjöngeni fog: brutálisan zuhanni kezdett a támogatottsága, régóta nem volt erre példa
A pártjának a támogatottsága is beesett.
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben
Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.
Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot
Ennyi volt a különbség az árak között.
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel
Gyászol a magyar színházi világ. Meghalt a csodálatos magyar művész
Feketébe borult az ország.
Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt
A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...
67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok
Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.
Bombát találtak Galambos Lajosnál
Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő
Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú
Hűtőtáskát találtak egy török autóban a magyar vámosok: döbbenetes, mi rejtőzött benne
Meglepő dologra bukkantak a vámosok az autóban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


