Ezt olvasta már?

0

A Hertha-szurkolók a magyar edzőt bírálják

Három meccsből hármat bukott a német másodosztályban a berlini focicsapat, a drukkerek a trénert kritizálják.


hirdetés

 

Nem kímélik a berlini futballszurkolók Dárdai Pált: csapata, a Hertha a Bundesliga II 3. fordulójában is kikapott, ezúttal a Hamburg vendégeként szenvedett 3-0-s vereséget. A berlini együttesben ezúttal is kezdő volt a magyar vezetőedző két fia, ifjabb Dárdai Pál és Dárdai Márton, a harmadik fivér, Bence nem jutott szóhoz.

A három forduló alatt nemhogy pontot, de még gólt sem szerzett az élvonaltól a nyáron elköszönő együttes, lassan nem a visszajutás lesz a feladat, hanem a bennmaradás a Bundesliga II-ben. A Hertha szimpatizánsai Dárdait kritizálták, az egyikük azt írta, sajnálja, hogy nincs még egy lánya, mert ő is játszhatna. Egy másik pedig ironikusan azt, három meccsen nulla pont és nulla gól, csak egyetlen kiút van, igazolni kell még egy Dárdait...

– Rossz volt a támadójátékunk, többet vártam – értékelt bosszúsan Dárdai a Skynak, aki szerint megérdemelték a vereséget. – Az első félidőben a saját vesztünket okoztuk, elkövettünk néhány hibát... A héten még azt hittem, hogy nyerhetünk Hamburgban, de nem lett belőle semmi. Az edzéseken minden jól megy, aztán a meccsek nem sikerülnek, változtatnunk kell.

blikk.hu








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Pataky Attilával csoda történt: a halál torkából felesége húzta ki

A népszerű énekes hihetetlen történetet osztott meg.

„Terápia a sok fellépés” Falusi Mariann aggasztó helyzetben

Az énekesnő arról beszélt, hogyan próbálja feldolgozni a kettős gyászát.

Csúnyára sikerült a Fradi-edző búcsúja, a klubvezető is megorrolt

Igaz, még így is jóval visszafogottabb volt, mint a B-közép.  

Húsz év az EU-ban: távolodott Budapesttől a magyar vidék

Magyarország összességében jól járt azzal Navracsics Tibor szerint, hogy két évtizede az európai közösség része lett, a felzárkózás...

Különleges titkot rejt egy magyar település neve

Mutatjuk, honnan származik az elnevezése.

Csak minden negyedik magyar bízik a kormányban

A megkérdezettek kétharmada szerint a kormányfő és közvetlen környezete érintett lehet a korrupcióban.

Közlöny: Novák Katalin még szerepel, Balog Zoltán nem

Csütörtöki dátummal, egyszerre jelentek meg a volt és a jelenlegi köztársasági elnök határozatai.

Ez a lengyel terv ránthatja bele a háborúba a térséget

Lengyelország fontolgatja orosz rakéták lelövését Ukrajna területe felett saját légvédelmi eszközeivel - mondta Pawel Wronski lengyel...

Minden századik választó egyszerűen elérhetetlen

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) a június 9-ei választások kitűzéséről szóló értesítők mintegy egy százaléka érkezett vissza,...

Ezek a választási határidők járnak le május 31-én

Az európai parlamenti választáson és a helyi önkormányzati választásokon is lehetőség van átjelentkezéssel szavazni, de az egyes...

Ijesztő tünetekkel kezdődik a ritka láz: nem tűnik el Magyarországról ez a betegség

Világszerte százmilliók betegednek meg vele, ám hazánkban eddig igencsak ritka volt.

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

A sportállamtitkárság és a MOB is reagált Kozák Danuta vádjaira

A hatszoros olimpiai bajnok kajakos súlyos vádakkal illette edzőjét, Csipes Ferencet.

Jön a rózsaszín lap

Az idei Copa Americán a játékvezetők már használhatják

A Fradi vezérigazgatója Máté Csabáról beszélt

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy nem tervezik ismét kinevezni vezetőedzőnek az ősszel beugró Máté Csabát - írja az ulloi129.hu.

Klopp már idén nyáron visszatér az Anfield Roadra

Már júniusban visszatér a Liverpool FC stadionjába a klubtól távozott menedzser, Jürgen Klopp. A német szakember ezúttal nem a labdarúgás miatt látogat ki az Anfield Roadra.

FTC: Orosz Pál elmondta, hogy Máté Csaba lesz-e az új vezetőedző

Továbbra is kérdés, hogy ki lesz Dejan Sztankovics utódja a Ferencvárosnál. Köztudott, hogy a szerb szakember a Szpartak Moszkva együttesénél […] A FTC: Orosz Pál elmondta, hogy Máté Csaba lesz-e az új vezetőedző

0

Bulvár

Kiderült az igazság az Azahriah-jegyekkel kapcsolatban, így már egészen más szemmel kell nézni a dolgot

Holnap kezdetét veszi Azahriah óriási koncertőrülete a Puskás Arénában. A fiatal előadónak három nap is színpadra kell állnia.

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Kozák Danuta: Kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon, amikor bejön egy edző és elkezd verbálisan molesztálni

A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.

Pofán vágta a politikust a boltban, majd folytatta a bevásárlást

Egyre több a politikai támadás a németeknél, a mostani ügy elkövetőjét már őrizetbe vette a rendőrség.

Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől

Az egész világot bejárta a szent csoda híve, hamarosan a Vatikán is vizsgálódhat az esetben.

Elon Musk: Egy éve van az emberiségnek

A milliárdos feltaláló szerint a mesterséges intelligencia már jövőre okosabb lesz egy átlagos embernél.

Orbán Viktor kapott egy pofont, és jöhet egy következő is

Brüsszelben nem elégedettek a kormányzati válasszal.

0