Ezt olvasta már?


20 százalékot is alkudhat, aki készpénzzel vesz ingatlant

Másfél év múlva ismét a csúcson lehet az ingatlanpiac

Több mint 50 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben az ingatlan adásvételek száma és az érdeklődők szintjén is jelentős volt a csökkenés. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa közölte, most az tud igazán jó vételt nyélbe ütni, aki készpénzzel vásárol, ebben az esetben ugyanis akár 20-30 százalékot is lehet az alkudni.

A szakember arra számít, hogy egy-másfél év múlva lendül fel újra a piac.

Az ideális ingatlanpiaci forgalomhoz az optimizmus és a jó hitelezés kettősére lenne szükség, de jelenleg egyik sem adott. A vevők jellemzően kivárnak, a kamatkörnyezet még mindig csak közelít az egészséges szinthez, emiatt pedig 70 százalékot esett vissza a hitelezés reálértéken az elmúlt időszakban.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a tranzakciószámok országszerte jelentősen visszaestek, jóval kevesebbszer csörög az eladók telefonja. Ez a trend ugyanakkor nagy lehetőséget jelent mindazok számára, akik készpénzért vásárolnának új ingatlant.

„Elég jól járnak ezekben a hónapokban azok, akiknek nincs szüksége hitelre az ingatlan megvásárlásához. Tapasztalataink szerint több mint 20 százalékot is le lehet alkudni egy lakás árából, ha valaki készpénzzel állít oda a tulajdonoshoz. A 36 milliós áron kínált, sztenderd kétszobás panellakásokra például jellemzően 30 milliós ajánlatok érkeznek, és vannak olyan érdeklődők, akik megnéznek 50 ilyen típusú ingatlant és azt veszik meg, ahol ezt az engedményt meg is kapják” – mutatott rá.

Hozzátette, előfordult olyan helyzet is, amikor egy 100 millió forintért kínált, felújítandó ingatlanból 30 millió forintot elengedett az eladó leginkább azért, mert az árat egy összegben, azonnal megkapta.

Gadanecz Zoltán kérdésre válaszolva kifejtette, arra számít, hogy egy-másfél év múlva lendül fel az ingatlanpiac, ennyi idő után tapasztalható majd a lakások újabb értéknövekedése.

„A kormánynak feltett szándéka lehet jövőre, hogy az életszínvonalon javítsanak, ezért élénkíthetik a lakástámogatásokat. Ha az uniós pénzek megérkeznek, az az ingatlanpiacot is felélénkítheti” – mutatott rá.

Mindent összegezve úgy fogalmazott, aki most vásárol ingatlant, az hosszú távon nagyot kaszálhat az üzleten, hiszen amint stabilizálódik a piac, úgy nő majd az adott ingatlan értéke is. Akár 40 százalékot is tudnak keresni majd azok, akik a közeljövőben vesznek, jó alkuval lakást.







0
0
0

hírek innen, onnan

21 hónap után visszatérhet Mudrik: De Zerbi szerint már pályára léphet a Tottenhamben

70 millió euróért igazolt a Chelsea-hez, most 21 hónap után a Tottenhamnél térhet vissza Mudrik

Miután átigazolt egy csepeli általánosba, kirúgták a fóti gyermekotthon bántalmazással vádolt volt igazgatóját

Azt az egykori intézményvezetőt, aki több ízben is bántalmazási ügybe került gyanúsítottként, most a tanév legelején elbocsátották,...

A spontán építészetet ünnepli a jövő évi Velencei Építészeti Biennálén a Magyar Pavilon

Frazon Zsófia etnográfus, muzeológus projektjét mutatják be a 2027. évi Velencei Építészeti Biennálén. A kiállítás egy hétköznapi...

Halálosan megfenyegették egy ismert magyar tévés szakértőt

Lezárta a rendőrség annak az ügynek a nyomozását, amelyben Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt életveszélyesen...

Azonnali hatállyal kirúgták új munkahelyéről a bántalmazással gyanúsított fóti gyermekotthon volt igazgatóját

Azonnali hatállyal elbocsátották új munkahelyéről Páger Pál Attilát, a fóti gyermekotthon volt igazgatóját. A döntés azt követően...

Gyengüléssel megy el víkendezni a forint: mutatjuk a pénzek esti záróárfolyamot

A főbb devizákkal szemben mind gyengült a forint az esti zárásra, az euró nagyjából tartja magát a dollárral szemben.

Autokratikus kormányok, mindent leuraló AI – most van csak igazán veszélyben a Wikipédia

Negyedszázados fennállásának legkeményebb csatáit vívja az online enciklopédia, amely a héten adománygyűjtésbe is kezdett.

Mocsai Lajos távozik a Testnevelési Egyetemért Alapítvány éléről

Teljesen új kuratórium irányítja az alapítványt.

A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez

A férfi azt állítja, hogy egyedül hajtotta végre az akciókat, és tetteit klímavédelmi, valamint politikai indokokkal magyarázta.

Magyar György: Szakmai véleményezés nélkül választották ki a vagyonvédelmi hivatal elnökét

Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte, Unger Anna valószínűleg alkalmas feladatára.

MTVA: Gulyás Istvánt nem politikai okokból küldtük el

Az MTVA közleménye szerint az M5 csatornaigazgatója többször is megsértette a közmédia új szakmai alapelveit. A döntést megelőzően...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot

A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0