Vasárnap megkezdődik a várakozás időszaka Kaposváron
Adventi játszóházzal, betlehemes találkozóval, komolyzenei hangversenyekkel és könnyűzenei koncertekkel készül Kaposvár a karácsonyi ünnepekre.
Az adventi programsorozat szervezői azt ígérik: idén is bemutatják a helyi értékeket és az apró csodákat. Az ünnepi hetek eseményei vasárnap kezdődnek.
- November 27-én, advent első vasárnapján ismét ünnepi fénybe öltözik Kaposvár belvárosa. Este 5 órakor a közös gyertyagyújtás előtt a Kodály iskola diákjai adnak műsort a Kossuth téren - mondta el az adventi programokat ismertető sajtótájékoztatón Stickel Péter oktatási igazgató. – A főbb eseményeket az adventi vasárnapokra időzítettük, de hét közben is mindenki talál kedvére valót a program kavalkádban.
November 28-tól kézműves kirakodóvásár lesz a sétálóutcán, de a mesterek az Együd Árpád Kulturális Központba is beköltöznek majd, ahol bemutatókat tartanak. A Kossuth téri Pajtaszínházban kórusok, népdalkörök és művészeti csoportok előadásaival várják az érdeklődőket. Az idei év újdonsága, hogy a főtéren zárt melegedőt is kialakítanak a vendéglátóegység mellett.
Kaposváron lép fel a következő hetekben többek között Takács Nikolas, Kincses Veronika és Miller Zoltán, Szekeres Adrien valamint Rékasi Károly. A városban adventi kisvonat közlekedik december első hetében, az Együd Árpád Kulturális Központban karácsonyi játszóházzal várják a legkisebbeket, de a Kossuth téren is akad látnivaló: Kaposvár 30 ezer égővel feldíszített karácsonyfája és a székesegyház oldalánál Horváth Béres János faragott betlehemi szoborcsoportja.
Karácsony után az óév búcsúztatását is közösen ünneplik a kaposváriak a helyi cégek, vállalkozások adományinak köszönhetően. Fél 11-kor lép színpadra a Hooligans együttes, éjfélkor a Himnusz után Szita Károly, Kaposvár polgármestere mond újévi köszöntőt, a tűzijáték után pedig utcabállal zárul az ünnep.

- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
- Csiky Gergely Színház 2012. május-június havi műsora
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- A Búvópatak áprilisi számának tartalmából
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

