Ezt olvasta már?

Csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a HÉV-re

Szeptember 1-jétől megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészít...


Újabb fajta időteória: Egyszerre létezik a múlt, a jelen és a jövő

Egy új időorientált teória szerint egyszerre létezik a jelen és a jövő idősíkja. Az elmélet elég ellentmondásos és paradoxonba futó, de mégis azt feltételezi, hogy minden minket körülvevő dolog és esemény bonyolultan “meg van tervezve”, ha úgy tetszik mindenki sorsa előre elrendeltetett.


hirdetés

Az új elmélet szerint az idő igazából nem is múlik vagy telik, hanem konstans, állandó. Bár azt a feltételezést már korábbi filozófiai elgondolásokból és különböző fizikai és metafizikai elméletekből is ismerhetjük, hogy az idő nem lineáris, hanem például egy lapos kör. Ez az elmélet azonban azt mondja ki, hogy minden, ami körül vesz bennünket, a jelenben történő dolgok és a még be nem következett jövőbeni események, történések már most is jelen vannak, mikor még meg sem történtek. Mintha minden kőbe lenne vésve.

Persze a laikusok és a szkeptikusok zsigerből elutasítják az elméletet és minden más olyan feltételezést, amelyet azon nyomban nem tudnak bizonyítani ott helyben. Azért szögezzük le, itt nem egy almát kellene leejteni, hogy bizonyítsuk: hopp létezik gravitáció, amihez azért tegyük hozzá, hogy Newton-nak sem volt könnyű dolga. Az egész pikantériáját az adja, hogy ha nem lehet rácáfolni sem az elméletre, akkor tulajdonképpen nem tudjuk, hogy így van-e vagy sem. Isten létezését sem tudjuk feltétlen bizonyítani, de megcáfolni sem.

A kutatók azt mondják, hogy az időt a téridő egy dimenziójának kell tekintenünk ahogyan az általános relativitáselmélet is tartja, szóval nem múlthat el relatíve fölöttünk, hiszen a téridő sem tűnik tova, hanem állandóan jelen van. Ehelyett inkább úgy foghatnánk fel az időt, mint az univerzumnak egy nagyobb állandó szerkezeti egységét, amely nem mozog össze-vissza az univerzumon belül. Egy tudós szerint minden, ami már megtörtént és minden, ami történni fog valójában jelenlegi is éppen zajlik mivel a téridő szerkezet alapján az idő a térben van pozícionálva, azzal együtt alkotva egy egészet.


Egy négydimenziós hiperkocka ábrázolása

A téridő szerkezet egy matematikai modell, amely a kozmológia alapja lett a relativitáselmélettel együtt. Ez a két alappillér lehetőséget biztosít arra, hogy minél jobban megértsük a minket körülvevő Világegyetemet, így nem valami hókuszpókuszról van szó, vagy levegőbe ellebegtetett amatőr feltételezésről, amelyet egy sör mellett talált ki néhány ragyogó elme. Ez a modell egy sokaságban egyesíti a tér három dimenzióját és az idő dimenzióját egy négydimenziójú kontinuumba vagy koordináta-rendszerbe.

A téridő görbületének háromdimenziós analógiája.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem filozófia professzora, Dr. Bradford Skow által javasolt elmélet szerint, ha ténylegesen rátekinthetnénk kvázi lenézhetnénk az univerzumra, akkor az idő és a különböző események minden irányba való terjedését figyelhetnénk meg. Mit is jelent ez valójában? Nos, ez az elmélet felborítja az általunk ismert idő-képet. Azt mondja, hogy az idő nem lineáris, tehát nem egy egyenes vonalon mozgó dolog, bár ezt a feltételezést már korábbi teóriák is megfogalmazták. Minden körülöttünk állandóan jelen van, a jövő is, csak mi nem úgy éljük meg, ettől még teljesen elképzelhető, hogy valóban a téridő kontinuum szerkezete alapján az idő egyes síkjai egyszerre vannak jelen egy dimenzióban.

Az új teória Dr. Skow könyvében, az Objective Becoming-ban van részletesebben kibontva, ahol azt írja, hogy: “Amikor az embereket az idő múlásáról kérdezed, akkor általában valamilyen metaforával írják azt le.”

Dr. Bradford Skow könyve, az Objective Becoming

“Azt mondják az idő úgy áramlik tova, akár a folyó. Vagy úgy fogalmaznak, hogy haladunk keresztül az időn, akár egy hajó halad a tengeren.” A szerző hozzátette, hogy: “nem akartam hinni benne, hacsak nem látok nyomós és jó érveket, amelyek meggyőzhetnek.”

Az Objective Becoming-ban, Skow erősen törekszik arra, hogy minél jobban meggyőzze az olvasókat arról, hogy nem lehet másképp, mint ahogy az elmélet feltételezi. Ehhez könyvében nagyrészt különböző, egymással versengő időfelfogásokat és elképzeléseket vesz figyelembe és boncolgat, mint például azokat, amelyek az idő számunkra valamilyen módon történő múlását és mozgását írják le vagy foglalják magukba. Elmondta, hogy kíváncsi volt arra, ha nagyon-nagyon komolyan veszi ezeket az idő múlásával kapcsolatban megfogalmazott metaforákat, milyen képe alakul ki az univerzumról ezek függvényében.

Confucius idézet az idő múlásáról / Forrás: AZ Quotes

Dr. Skow az úgynevezett blokk univerzumban hisz, amely teória szerint egyidejűleg létezik a múlt, a jelen és a jövő. Ez azt jelenti, hogy ha egy esemény bekövetkezett vagy megtörtént már, az ugyanúgy létezik tovább valahol a téridőben. Emellett az elmélet alapjául szolgál és támogatja azt Albert Einstein relativitáselmélete is, amely szerint a tér három dimenziója és az idő egy dimenziója egy négydimenziós struktúra részét képezik.

A felső ábra azt feltételezi, hogy csak a jelen idősíkja valós, ezek vagyunk mi emberek a Földről, ez a prezentista, "jelenista" nézet. Az alsó ábra szerint a blokkon belül egyszerre van jelen a múlt, a jelen, és a jövő.

A blokk univerzum-elmélet szerint mi magunk szét vagyunk szóródva az időben, valahogy úgy, ahogy a térben is. Nem egy adott időben vagyunk elhelyezkedve. Ezt így bonyolult lehet elsőre interpretálni és elképzelni, de sok igazság lehet a blokk univerzum-elméletben. Dr. Skow abban egyetért, hogy amíg a dolgok változnak körülöttünk, ahogy telnek a napok és a múlt eseményeit magunk mögött hagyjuk, úgy érzékelhetjük, hogy az idő valóban múlik, azonban úgy véli, hogy egyfajta “szétszóródott, szórványos körülmény” határoz meg bennünket, és az idő különböző darabjai vagy részei a végtelen univerzum körül rajzolódnak ki pontokban.

 

 

lockkerdee







0

hírek innen, onnan

Hihetetlen látvány a Keletinél, ezt fotózták egy ruhabolt előtt

Nem hiszünk a szemünknek! Tele van a járda ruhás zsákokkal egy turkáló előtt a forgalmas belvárosi úton.

Ez történne, ha egy évig nem fürdenél

Sokan már attól rosszul vagyunk, ha az esti fürdést valamilyen oknál fogva reggel csúsztatjuk. Érezzük, hogy piszkos a bőrünk, ragadunk,...

Magyar kutatónők kapták az Unesco díját

Csapó Edit a gyógyszerek hatóanyagát kísérő vegyületek vizsgálatáért, Kubinyi Enikő pedig a kutyák és az emberek öregedésével...

Mégis, kinek szánta a Volvo ezt az autót?

Szép autó, meg papíron erős is, hozza a klasszikus skandináv értékeket, de nem igazán látjuk a vevőkört, akinek szólhatna.

Tovább szeletelik a Fiatot

Míg korábban a Chrysler/Jeep megvételével még nőtt a Fiat konszern, azóta tovább bontják, szervezik át Olaszország legnagyobb...

Felmondott a Hír TV riportere, aki cégügyeiről próbálta faggatni Tiborcz Istvánt

A Célpont szerkesztő-riportere, Major-Ádám Andrea még a héten búcsút int a csatornának.

Fehér delfint láttak a Temzében - videó

London keleti részén sikerült lencsevégre kapni, valószínűleg eltévedt.

Új csatornázási munkákat nyert a Mészáros és Mészáros az EuroAszfalttal

A becsült értékhez képest 1,1 milliárddal többért, nettó 5,5 milliárd forintért nyert két csatornázási munkát a Mészáros és...

Munkatársai pénzét játszotta el egy román férfi

Kecskemét - Nyolc munkatársa bérét költötte el egy kaszinóban egy román férfi, akit a kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek.

Jó tudni: jár a biztosítás, ha balesetet szenved gyermekünk

Az ingyenes, állami biztosítás mellett magasabb szintű védelmet is választhatunk ha bekövetkezik a baleset.

Így válasszunk kanapét!

Szívesen időzünk a kanapén? Szeretnénk, ha sokáig kiszolgálna minket? De az is fontos, hogy jól nézzen ki, és illeszkedjen az...

0

Sport

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0