Új alapokról kezdi az évet a Somogy Megyei Önkormányzat
j alapokról kezdi az évet Somogy megye önkormányzata; a területfejlesztéssel nemcsak új feladatokat, de új lehetőségeket is kap a megye - hangsúlyozta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke az önkormányzat 2012-es költségvetése kapcsán, amelyet - egy tartózkodással - a keddi ülésén.
Az önkormányzat működéséhez az idén 229 millió forintot meghaladó összegű támogatást biztosít az állami költségvetés. Emellett mintegy 140 millió forint saját bevétellel számolnak, így összességében csaknem 370 millió forintból gazdálkodhatnak. Noha a jogszabály ezt csak 2013-tól írja elő, működési hiányt már ez évben sem terveztek a költségvetésben.
Az intézmények állami átvételével jelentősen mérséklődtek a megyei önkormányzat kiadásai, és a hivatal dolgozóinak a létszáma 116-ról 27-re csökkent. Az alkalmazottak közül 26-ot elbocsátottak, több mint félszázan a megyei intézményfenntartó központban, illetve más, állami kezelésben lévő intézményekben folytatják a munkájukat, ketten nyugdíjba mentek.
Az előző évhez képest kevesebb lesz a közgyűlési tagok tiszteletdíja, a kötelező feladatok csökkenése miatt pedig több külső szakértő munkájára sem tart igényt az önkormányzat. Az év során előre nem látható feladatokra kétmillió forint általános tartalék, az év közbeni többletkiadásokra pedig 18 millió forint céltartalék szerepel a költségvetésben.
A közgyűlés keddi ülésén megválasztották a területfejlesztési tanács elnökét és tagjait, szavaztak a pénzügyi bizottság összetételéről, továbbá elfogadták Gelencsér Attila javaslatát, miszerint - példát mutatva a településeknek - február 24-én ünnepi ülésen emlékeznek meg a kommunizmus áldozatairól.
mti

- Vidéken kevesebbet keresnek a diákmunkások
- BL: továbbjutott a Debrecen
- Fiatalokat mentettek a Balatonból – nem tudtak kijutni a partra
- Szülő nő rekedt a mentőben a balesetnél
- Folytatódik a 61-es főút somogyi szakaszának korszerűsítése
- Fiktíven kukoricáztak!
- Tehergépkocsi vagy személygépkocsi?
- Országos kovácstalálkozó Somogy megyében
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

