Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
Az elmúlt hétvégén több helyszínen is találkozhattak a Mikulással azok a gyerekek és szüleik, akik vonatra szálltak. A vasúthoz kötődő Mikulás rendezvények nagy sikerrel zajlottak az ország számos pontján.
A Gyermekvasút közönségét szombaton és vasárnap is várta a Télapó és krampusz-kísérői. A Mikulás az út során beszélgetett a gyermekekkel, majd megajándékozta őket egy-egy csomaggal. A Mikulás vonatára mintegy hatezren váltottak jegyet, és háromezer csomag talált gazdára az utazó gyerekek körében.
A MÁV-START Zrt. Nyíregyháza-Sóstó állomásra indított különvonatot december 3-án, szombaton 7 kocsival és mintegy 430 utassal. A Mikulás-járaton a gyermekekkel együtt utazott a Télapó, és a Boróka együttes zenéje kíséretében ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. A program részeként az utasok a Sóstó Zoo-ba is ellátogathattak.
A Vasúttörténeti Parkba december 3-án és 4-én indult a Télapó Expressz. A különjáratot egy „Mikulás ruhába” öltözött gőzmozdony vontatta a Nyugati pályaudvarról. Mind a vonaton, mind pedig a Park Orient-csarnokában a Télapó segédei, a Manók várták és kísérték a közel hatezer látogatót, a Mikulás pedig egy ünnepi díszben pompázó hajtányon érkezett és hozta el a gyerekek számára az ajándékcsomagjait.
MÁV

- Először rendeznek Magyar Cirkuszfesztivált
- Szilveszterezzen velünk a Mediterrán Hotelben!
- Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
- A Kaposvári Roxínház december havi fellépései
- Vasárnap megkezdődik a várakozás időszaka Kaposváron
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Veteránjármű Technik Piknik
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

