Ezt olvasta már?

Meteorológiai szolgálat: elkezdődött a fagyszezon

Elkezdődött a fagyszezon - írta honlapján kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.


Sargentini-jelentés - Megszavazta az EP a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.


hirdetés

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására, vagyis legalább 376 szavazatra volt szükség, a tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. Szükség volt a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatására is, s sajtóhírek szerint a belga, a finn, a görög, a holland, a lengyel, a luxemburgi, az osztrák, a portugál és a svéd tagpártok képviselői is igennel szavazhattak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsoroltak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval kapcsolatban, ahogy a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával, a kisebbségek és a menedékkérők jogaival, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

 







0

hírek innen, onnan

Felmentettek egy terrorizmussal vádolt fiatalt Ausztriában

A bécsi tartományi bíróság bizonyíték hiányában felmentett egy 22 éves fiatalt, akit azzal vádoltak, hogy 2014 júniusában illegális...

Potápi: A szórványtelepülések erősödni szeretnének

Azok a szórványtelepülések tudtak fennmaradni eddig, amelyek őrizték ragaszkodásukat, hitüket és magyarságukat, és ezek a települések...

Hetekig készült a fotózásra, szexi képe miatt bántják Rubint Rellát

Keményen beleszálltak Rubint Rellába, pedig csak legfrissebb fotósorozatát akarta megmutatni.

Az osztrák belügyminisztérium új ajánlásban szabályozza a média és a rendőrség viszonyát

Az osztrák belügyminisztérium a múlt héten elektronikus üzenetet küldött a tartományi rendőrségi sajtószolgálatoknak, amelyben többek...

Megszületett a magyar sztárfotós kisbabája. Megmutatta az újszülöttet

Nagy az öröm a magyar hírességek között, gyönyörű fotósuk édesanya lett.

Újabb tragikus részlet derült ki George Michael haláláról

Egykori szeretője, Fadi Fawaz tálalt ki az énekesről, ami mindent megváltoztathat.

Elbuktak a magyar autósok - minden tizedik büntetést kapott

Hiába jelentette be a rendőrség, hogy két napon keresztül fokozottan figyeli a menet közben kézben tartott mobiltelefon-használatot, nagyon...

Kőkemény előzetest kapott a Hitman 2 kolumbiai helyszíne

Mozgás közben is láthatod, mi vár rád Kolumbiában a Hitman 2-ben, és maradjunk annyiban, hogy az élet arrafelé nem játék és mese....

Rétvári nem cáfolja a segélyek lefaragását

Szerinte a segélynél fontosabb, hogy ők munkát adnak a rászorulóknak.

Rá sem lehet ismerni a sztárapukára, mi történt David Beckham arcával?

Valami nagyon megváltozott a 43 éves sztáron. Úgy tűnik, őt is elérte a középkorú férfiak egyik legnagyobb problémája.

Bozótosból lesz újra legelő

Mostanra elfeledett rétek helyreállítását kezdte meg az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: természetvédelmi oltalom alatt áll az a...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0