Pécsi egyetemi lövöldözés: "Rájöttem, hogy a fiam nem százas"

G. Ákos kamaszkora óta pszichiátriai szereken él, szülei tudták, hogy valami nem stimmel nála, mégsem vették komolyan az erre utaló jeleket – vallotta édesanyja K.Judit, aki annyira szégyelli fiát, hogy még leánykori nevét is visszavette. Apja nem volt ott a tárgyaláson, külföldön szolgál hajósként.

Könnyes szemmel hallgatta végig édesanyja vallomást G. Ákos, akivel mint kiderült, kamaszkora óta lelki problémák voltak, de ezt szülei nem vették komolyan – mondta anyja a tárgyaláson. Ákossal 15 éves koráig semmi gond nem merült felt, kedves, jó tanuló, nyugodt gyerek volt. – Azt vettem észre, egyre gyakrabban váltott fehérneműt, és naponta többször fürdött, elképesztő sokszor mosakodott, már kicserepesedett a keze és a háta annyira tisztaság mániás lett. Érettségi után kezdtem elgondolkodni, hogy nagy baj lehet, amikor Tunéziába mentünk nyaralni, ahol besötétített és két napig nem volt hajlandó kimenni a szobából. Ezt már csak az tetőzte, amikor légkondit szereltettem a szobájába, amit letakart egy lepedővel, mert szerinte a készülékből őt kamerával megfigyelik – mondta az édesanyja, aki szerint fia rendszeresen hangokat hallott és furcsa dolgokat látott, emellett többször gondolt öngyilkosságra, mert értelmetlennek látta az életét. - A lövöldözés előtt pár órával furcsa előérzetem támadt, nyugtalan voltam, olyan érzésem volt, hogy a gyerek "nem százas" – tette hozzá.

Papp Gábor védőügyvéd és K. Judit (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A szülők nem örültek, amikor Ákos bejelentette, hogy fegyvert vesz a lövészethez. – A férjem nagyon tiltakozott, mert egyik katona társa a szeme láttára lőtte fejbe magát. De végül elfogadtuk, mert örültünk hogy végre közösségbe jár – mondta vallomásban az édesanya, aki annyira szégyelli fiát, hogy még lánykori nevét is visszavette. Ákost édesanyja vitte el ahhoz a vadászbolthoz, ahol a fiú a fegyvert vette. Az orvos szakértői jelentésekből az is kiderült, hogy a sérültek közül mindegyiknek az ágyékára célzott. A három túlélő maradandó sérülés szenvedett, B. Eszter laboráns bottal jár, F. Gergő vékonybelének egy részét el kellett eltávolítani, T. Csaba oktató pedig bal heréjét veszítette el, amit Ákos kettélőtt.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A tárgyaláson bemutatták a biztonsági kamera felvételeit, amelyen látszik, hogy Ákos fegyverrel a kezébe ront be a terembe, valamint a rendőrség, helyszínelésről készült felvételeit, amit Ákos lesütött tekintettel hallgatott végig, nem volt bátorsága szembesülni Dékány Miklós holttestének látványával. A rendőrség segélyhívójára érkezett, a tárgyaláson lejátszott bejelentésekből kiderült, hogy rengetegen értesítették a rendőrséget a lövöldözést követően. Az egyik hallgató lány a Kürt utcával párhuzamos Homok utcáig menekült ijedtségében, ahonnan egy asszony telefonált be, hogy egy sokkos állapotban lévő kislány rontott be hozzá, és nem tudja, hogy mit kezdjen vele. A lány reszketve valami lövöldözésről beszélt, de nem tudta megmondani, hogy hol történt. Volt egyszerű kíváncsiskodó is, aki a szirénák hangja miatt érdeklődött a történtekről, majd azt is meg akarta tudni, hogy mi a különbség a kék-fehér és a kék-zöld rendőrautók között.

Az utolsó hívás G. Ákosé volt. 12:39-kor telefonált be a 400 ágyas klinika kilencedik szintjéről:

- Jó napot kívánok, Gere Ákos vagyok és az egyetemen történt egy lövöldözést jelentenék be.

- Tudunk róla.

- Jó de én vagyok az elkövető!

- És hol van most?

- Itt vagyok a 400 ágyas kilencedik emeletén.

- Rendben, küldöm a kollegákat, önnél van a fegyver?

- Igen

- Akkor azt tegye jól látható helyre, ne a zsebe, ne rejtse el!

- Jó!

- És ne csináljon semmi hülyeséget, küldöm a kollegákat, várjon és maradjon vonalban.

- Rendben, köszönöm










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0