Országos kovácstalálkozó Somogy megyében
Az ország minden részéből érkeznek mesterek a szombati kovácstalálkozóra a Somogy megyei Vésére, ahol évről évre mind többen érdeklődnek a mesterség iránt.
Nemcsak a látogatók, hanem a szakma jeles művelőinek körében is egyre népszerűbb a rendezvény, amit a szervezők szerint az is jól érzékeltet, hogy az idei, kilencedik kovácstalálkozóra 32 mesterember jelezte részvételét, szemben a korábbi évekkel, amikor 20-25-en érkeztek.
A mára országos ismertségre szert tett rendezvényhez az ötletet az adta, hogy a falu örökölt egy kovácsműhelyt, amely jó alkalmat kínált a mesterség bemutatására, a kovácstalálkozó pedig arra is, hogy a mesterek versengjenek egymással. Ez utóbbi korábban minden résztvevő esetén egy azonos tárgy elkészítését jelentette, az idén azonban ki-ki azt üti ki a vasból a rendelkezésre álló másfél óra alatt, amihez leginkább kedve van.
A korábban már kedvelt programok közül ezúttal sem marad el a párok "összekovácsolása", újdonság lesz azonban egy versennyel összekötött hagyományőrző tűzoltó-bemutató, de mese és zenés műsorok is szórakoztatják az érdeklődőket, ha már belefáradtak a tüzes mesterséget űzők üllőin ütemesen koppanó kalapácsok hangjának hallgatásába.
MTI

- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- Határokon átnyúló segítség fogyasztóknak az Európai Fogyasztó Központtól
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

