ORFK: negyvenegy embert mentettek meg a nap folyamán a rendőrök

Vasárnap reggel óta országosan negyvenegy ember életét mentették meg a rendőrök a fagyhaláltól azzal, hogy segítséget nyújtottak a számukra – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője este az MTI-nek.

Garamvölgyi László elmondta, hogy a hétvégén összesen 193 embert mentettek meg a rendőrök a kihűléstől, a legtöbben Győr-Moson-Sopron és Pest megyében, illetve Budapesten szorultak segítségre. A rendőrök közterületekről több mint harminc embert vittek melegedőkbe, hajléktalanszállókra.

Vasárnap reggeltől az ország közútjain összesen tizenöt közúti baleset történt, ebből egy súlyos, három pedig könnyű sérüléssel járt, halálos baleset kora estig nem történt – mondta a dandártábornok, aki szerint a rendőrség felhívásait a járművezetők megfogadták, csak nagyon indokolt esetben ültek autóba, és körültekintően, az útviszonyoknak megfelelően vezettek.

Az ORFK szóvivője elmondta, a rendőrség továbbra is arra kér mindenkit, figyeljenek, vigyázzanak egymásra, ha segítségre szoruló embert látnak, vagy bajba kerülnek, szükség esetén hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívószámot. Garamvölgyi László egyúttal köszönetet mondott a több alkalommal életeket mentő lakossági bejelentésekért.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a rendőrség változatlanul nagy létszámmal dolgozik, 8 ezren vannak szolgálatban, az ORFK-n éjjel is folyamatosan működő operatív törzs figyelemmel kíséri a helyzetet.

 

mti










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0