Ezt olvasta már?

0

Már 34 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek

Félidőnél az IKSZ gyűjtőprogramja

Rekordot döntve, eddig több mint 34 tonna, vagyis négy városi autóbusz tömegével megegyező italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás és iskolás korú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött gyűjtőprogramján. Pécsi iskolák is részt vesznek a gyűjtésben.

Habár a program még csak a felénél tart, ez a mennyiség jelentősen meghaladja a tavaly – a program egész éve alatt - összegyűjtött 26 tonnát. Az intézmények és a gyerekek lelkesedését jól tükrözi, hogy egy iskolában már több mint 1 tonna italos kartont gyűjtöttek, amiért cserébe hamarosan átvehetik a 100.000 Ft-os különdíjat.

A program sikerére való tekintettel, az IKSZ a korábban bejelentett 50 tonnáról, 60 tonnára emeli célkitűzését a gyűjtés mennyiségére vonatkozóan a tanév végéig. Az IKSZ által meghirdetett program célja, hogy felhívja az óvodások és iskolások, valamint szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton csomagolás szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.

Az IKSZ programja keretén belül 12 város és hat budapesti kerület összesen 277 intézményében, mintegy 58.000 iskolás és óvodás gyermek gyűjti szorgalmasan a tejes és gyümölcsleves dobozokat. Az intézmények az összegyűlt mennyiséggel arányosan díjazásban részesülnek. A programot az IKSZ a helyi szolgáltatók bevonásával Debrecenben, Dunakeszin, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Tiszafüreden és Veszprémben, valamint Budapest X., XIV., XVI., XVII., XVIII., és XIX. kerületeiben hirdette meg a tanév elején.

„Környezetvédelmi programunk első féléves eredményei jelentősen felülmúlták várakozásainkat. A gyűjtési adatok, valamint az, hogy van olyan intézmény, ahol már 1 tonnánál több italos karton gyűlt össze, jól tükrözi, hogy a gyerekek és szüleik egyre környezettudatosabbak és egyre aktívabban vesznek részt az italos kartonok újrahasznosítását lehetővé tevő szelektív hulladékgyűjtésben” – mondta Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója. „Meggyőződésünk, hogy oktatással és környezeti neveléssel, a pedagógusok segítségével irányíthatjuk rá leghatékonyabban a gyerekek, rajtuk keresztül pedig szüleik figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a környezet védelmének fontosságára” – folytatta az igazgató asszony.

Az italos kartondobozok minimum 75%-ban jó minőségű papírból készülnek. 1 fából átlagosan 5.300 darab italos kartondoboz készülhet. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek által gyűjtött 34 tonna, vagyis körülbelül 1.000.000 darab italos kartondoboz szelektív gyűjtésével mintegy 190 darab fát mentettek meg a kivágástól.

Az IKSZ megalakulásának kezdete, 2004 óta, a 7 évvel ezelőtti 2%-ról, 2011 végére 19%-ra nőtt Magyarországon a szelektíven gyűjtött és újrahasznosított italos (tejes és gyümölcsleves) kartondobozok aránya. Ez a begyűjtési és hasznosítási arány 2.300 tonna, vagyis 79,8 millió darab italos kartondoboz szelektív visszagyűjtését és újrahasznosítását jelenti. Az italos kartonok újrahasznosítása révén 2011-ben több mint 15.000 fa menekült meg a kivágástól. Egy magyar háztartásban átlagosan évente 125 darab italos kartondoboz válik hulladékká, amelyből 23 db kerül a szelektív gyűjtőedényekbe. Az IKSZ célja, hogy 2012 végére 22%-ra emelkedjen a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok aránya Magyarországon.

Kérjük, ne feledje: TAPOSSA LAPOSRA!

A gyűjtés eredményeit az Ön városában intézményenkénti bontásban megtalálhatja a http://www.iksznet.hu/gyujtes weboldalon.

IKSZ







0
0
0

hírek innen, onnan

„Kéz-láb remegett” – Hatalmas sokk érte a kiránduló Vogyerák Anikót és kisfiát, azonnal menekülniük kellett

Igazi túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a...

Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe teheti a bélrendszered egészségét

A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például...

Horgászok, figyelem. Megszólalt vízügy, jóval erősebb sodrás várható a Dunán

Péntekig nagyobb vízhozamra kell majd készülni az Öreg-Dunán a bősi erőmű átmeneti üzemszünete miatt. A horgászokat külön...

Szőnyeg a mennyezeten? Ez a furcsa trend most újra hódít – és több értelme van, mint gondolnád

A mennyezetet a legtöbben még mindig egyszerű fehér felületként kezelik. Ha egy helyiség felújításáról vagy berendezéséről van szó,...

Új korszak küszöbén Magyarország: korlátlan hitellel támogatná a hazai fejlesztéseket az uniós óriásbank

Az új magyar kormány ismét az uniós integrációt, valamint az európai források bevonását helyezi előtérbe.

Magyar Péter még egyszer megkeresi Sulyok Tamást, és üzent Biró Ferencnek is

Az ATV-ben beszélt arról is a miniszterelnök, hogy két évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki hamis vagyonnyilatkozatot...

Szerdán már hatályba lép a devizahiteles eljárásokat leállító törvény, miután Sulyok Tamás aláírta

Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles ügyekben zajló perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló jogszabály.

A szemléletváltás az egészségügyben egy sor kihívást és kockázatot is hordoz

Míg Kásler Miklósnak és Takács Péternek a pánikkeltés jutott eszébe a transzparenciáról, a megalakuló új kormány egyik fő...

A NER nem állt meg a határon, a felelősségre vonás miért állna meg?

Ha valóban új korszak kezdődik a magyar politikában, akkor annak a határon túli magyar közéletben is láthatóvá kell válnia.

Az ügyészség felülírta a rendőrség kurtán-furcsán született határozatát, és nyomozást rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyben

A rendőrség nem tisztázta, „miként történhetett jelentős volumenű részvényértékesítés egy árfolyamérzékeny eseményt...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0