Magyarok nélkül rendezték a Trianon-konferenciát

Nem hangzott el a magyar álláspont azon a trianoni békeszerződésről szóló prágai konferencián, amelynek fővédnöke Václav Klaus volt. – Gyötör és nyugtalanít, ami az utóbbi időben Magyarországon történik – utalt a cseh államfő az állampolgársági törvényre.

Nem hangzott el a magyar álláspont a trianoni békeszerződésről azon a prágai szemináriumon, amelyet Václav Klaus államfő vezetett. Szőke László prágai magyar nagykövet -aki a hallgatók sorában volt jelen a rendezvényen - kifogásolta, hogy az előadók között a magyar fél képviselői nem kaptak helyet. Klaus a megjegyzésre reagálva kijelentette: „gyötri és nyugtalanítja", ami az utóbbi időben Magyarországon történik, utalva ezzel az állampolgársági törvényre.

 

 

 

Szőke László a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a szeminárium célja nem a véleménycsere volt, mert csak az egyik fél kapott lehetőséget álláspontja ismertetésére. „Ez nem Magyarország megvádolása valamivel, hanem félelmünk kifejezése” – jelentette ki az államfő. Klaus ugyanakkor beismerte, hogy magyar előadót is meghívhattak volna, de ez állítólag nem jutott a rendezők eszébe.

A rendezvényen két cseh és egy szlovák történész, a bécsi cseh nagykövet és Jirí Weigl, a cseh államfői hivatal vezetője tartott előadást. Weigl részletesen beszélt a magyar állampolgársági törvényről, és kifejtette: a magyar lépés nemzetközi precedenst teremthetne, amely megnyithatná az utat más régiók destabilizációja előtt is. Klaus egyetértett Weigl véleményével. „Nem a magyarok az egyedüli nemzet, amely a világ több országában él” – mondta a cseh államfő.

Forrás:nol.hu







Ja, már megint a múlt.A nagyok, mindig is azt csinálhattak, amit akartak. De ki száímt nagynak és ki befolyásolhatja és hazudhatja a történelmet végig és miért is kellett igazából elvenni tőlünk a területeket, mert a magyar egy igazi, vérbeli ősi népcsoport???????????Történelem, tanítás, könyvek, leírások, kik írták, kik befolyásolták azokat, akiik papírra vetették, mindig is azt kellett, lehetett megírni, amit a politika, a vezetők diktáltak, azaz:mi is a valóság????Soha nem tudjuk meg...




Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0