MSZP: az összeomlás szélén a budapesti tömegközlekedés
Az MSZP szerint a fővárosi közösségi közlekedés az elmúlt másfél évben összeomlás szélére sodródott, de az ország és a főváros választott vezetői nem ezzel foglalkoznak, hanem egyre ádázabban küzdenek egymás ellen a nyilvánosság előtt.
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója a budapesti közlekedés problémáinak megoldására utalva az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: a kormány nem tartja be szerződött kötelességeit, hónapról hónapra csökkenti a BKV és a főváros támogatását, felelős döntéshozók nincsenek, a különböző szereplők pedig újabb és újabb adókkal állnak elő a megoldások helyett. A terület érintett vezetői "egyre ádázabban küzdenek egymás ellen a nyilvánosság előtt, miközben a közlekedést mindenki elfelejtette" - fogalmaztak.
A szocialista párt szerint "egyre komikusabb", ahogy az érintettek próbálják elmagyarázni, hogy a BKV-támogatás megfelezése valójában annak duplázása.
Rogán Antal V. kerületi polgármester korábban azt közölte az MTI-vel, hogy szerinte adóemelés helyett a fővárosnak önmagán és cégein kell spórolnia, számba kellene venni például, melyek az elhalasztható vagy lemondható beruházások. A politikus, aki a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke is, úgy véli, a tömegközlekedés működtetése ma a főváros legfontosabb kötelező feladata, éppen ezért "sajnálatos, hogy 2010-2011-ben a város egyetlen forint működési támogatást sem adott a BKV-nak, miközben a kormány példátlan összeggel, több mint 140 milliárd forinttal támogatta azt".
A fideszes politikus leszögezte: a sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem elégedetlen a BKK vezetésével, "amikor azonban a fővárosnak elő kell teremtenie legalább további 10-15 milliárd forintot a BKV működtetésére, akkor szerintem el kell gondolkodnunk a fentieken”.
A főváros vezetése szerint ugyanakkor nem reális többletbevételek nélkül megoldani a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményében szükségesnek nevezi, hogy a főváros "minden ésszerű és lehetséges mértékig" részt vállaljon a budapesti tömegközlekedés finanszírozásában, de önmagában nem tudja megoldani a kérdést. Mint írta, a főváros a 150 milliárdosra apadt működési költségvetéséből nem tudja a hiányzó 73 milliárd forint működési forrást biztosítani a tömegközlekedésre, és visszafizetni a BKV 58 milliárd forintos lejáró hitelét, "csak ha minden más feladatát megszünteti, a közutak fenntartásától a színházakon, közterület-felügyeleten, parkfenntartáson, köztisztasági feladatokon és gyermekvédelmi intézményeken át a gimnáziumokig, ez pedig lehetetlen". Mindezekre reagálva a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója közleményében azt írta: az országnak nemcsak új nemzetgazdasági miniszterre, hanem az Országgyűlésben a Fővárosi Közgyűlésben és az V. kerületi önkormányzatban is feladatot ellátó "három felelőtlen Rogán Antal helyett" munkájukat ellátó, Budapest érdekeit szem előtt tartó, felelős politikusokra van szüksége.
mti

- Borsodban újra 75 szervezete lesz a pártnak
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

