Jogi és politikai lépésekre készülnek a vörös csillag miatt előállítottak
Jogi és politikai lépéseket tesznek azok a baloldali politikusok, akiket a rendőrség kedden a vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép használata miatt állított elő – mondták a mintegy öt órán át tartó fogva tartásuk után az érintettek a fővárosi Gyorskocsi utcai rendőrségi épületet előtt.
Nyári Zsolt, a Zöld Baloldal szóvivője, akit kedd délután, a Városligetben tartott majálisukról állítottak elő a rendőrök azért, mert ruházatán egy vörös csillagot ábrázoló kitűzőt viselt, azt mondta: a vöröscsillag-perről írt könyvét akarta dedikálni és népszerűsíteni, amikor igazoltatták. Mivel a felszólítás ellenére sem vette le a jelképet, a rendőrök megbilincselték, és előállították a II. kerületi kapitányságra – tette hozzá.
Nyári Zsolt azt mondta: nem mondanak le a nyomásgyakorlásról, hogy a vörös csillagot vegyék ki a tiltott önkényuralmi jelképek közül, „mert azt szolidaritási és munkásmozgalmi , nem pedig a sztálini diktatúra jelképeként használják”.
Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke azt mondta: politikustársuk előállítása miatt a II. kerületi Gyorskocsi utcában található rendőrségi épületnél ülősztrájkot kezdtek, majd szolidaritásból ők is kitűzték a jelképet ruházatukra, ezért a kiérkezett rendőrök előbb igazoltatták őket, majd szintén előállították valamennyiüket.
A rendőrök tiltott önkényuralmi jelkép használat miatt elállították Vajnai Attila mellett Trasciatti Attilát, a Zöld Baloldal ügyvezető elnökét, Noé Krisztinát és Róna Juditot, a szervezet elnökségi tagjait is. Mintegy öt órán át tartott a kihallgatásuk, de a vallomástételt megtagadták, mert álláspontjuk szerint bűncselekményt nem követtek el - közölték. Előállításukat és a velük szemben indított eljárást jogszerűtlennek, törvénytelennek nevezték, mert - mint fogalmaztak - „a dolgozók jogainak jelképét szimbolizáló csillagot” úgy tartják számon, mint „a náci, fasisztoid jelképeket”.
Vajnai Attila a sajtótájékoztatón azt mondta: jogi és politikai lépéseket is tesznek. Közölte: az Európai Parlamentben a baloldali pártok segítségével vitanapot kezdeményeznek, amiért Magyarország nem hajtja végre a vörös csillag viseléséről szóló strasbourgi bírósági ítéletet, és az Európa Tanácshoz fordulnak egyezménysértés miatt.
A baloldali politikus ezzel arra utalt, hogy Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke egy 2004. május elsejei pécsi szakszervezeti rendezvényen úgy vonult fel, hogy zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű ötágú vörös csillagot viselt. A jelképet, mivel nyilatkozott a helyi televíziónak, sokan láthatták. Az emiatt indított büntetőeljárás végén megrovásban részesítették Fratanolo Jánost, ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely tavaly novemberben jogsértőnek minősítette az ítéletet.
A kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett - derült ki abból a jelentésből és határozati javaslatból, amelyet április 20-án nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter. A kabinet ugyanis nem ért egyet a jogerős ítélettel, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-áig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak. Az igazságügyi tárca szerint mivel a hatályos büntető törvénykönyvnek az Alkotmánybíróság által 2000-ben megerősített passzusával ellentétes a strasbourgi ítélet, a határozat végrehajtásával kapcsolatban az Országgyűlésnek kell döntést hoznia.
A vörös csillag viselése miatt előállított politikusok a sajtótájékoztató után megvárták Róna Juditot, akit utolsóként engedtek ki a rendőrség épületéből. Vajnai Attila azt mondta, a keddi rendőri intézkedésekkel szemben szintén jogi lépéseket tesznek a hét folyamán.
mti
hírek innen, onnan
Ítéletidő vet véget a melegnek az ország egyes részein – Mutatjuk, hol mikor lehet számítani heves zivatarokra
Hullámzó frontrendszer alakítja időjárásunkat az elkövetkező napokban, akár heves zivatarok is kitörhetnek – írja előrejelzésében a...
3 takarítási hack, amivel nyitott ablak mellett sem lesz poros a bútorod
Hogyan tarthatjuk távol a port, miközben élvezzük a kellemes időt és a szellőztetést? Három egyszerű, de hatékony takarítási trükköt...
Magyar virágművész készül a világ egyik legrangosabb versenyére – Németh Attila Szingapúrban képviseli hazánkat
Németh Attila mester virágkötő az elmúlt években sorra hódította meg a nemzetközi szakmát: világbajnoki döntős szereplés, panamai...
Léphet az ÁSZ elnöke az Integritás Hatóság vezetőjének elmozdítása érdekében
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés...
Aggódnak a magyar munkaadók a vendégmunkásstop miatt: mindannyian megfizetjük az árát a hergelésnek?
Átpolitizálták a témát az elmúlt években, de a magyar gazdaságnak nélkülözhetetlenek a vendémunkások. #vendégmunkás #munkaerő...
A jégeső, ahogy eddig ismertük, teljesen meg fog változni - és ennek senki nem örülhet
Új klímamodelleken alapuló kutatás jelzi előre a jégeső megváltozását, ami a klímaváltozás egyik legdurvább következményéve lehet.
Szíven lőtte a szomszéd a 8 hónapos kiskutyát Cibakházán, nyomoz a rendőrség
Csodával határos módon maradt életben Tündér, a kölyöktacskó.
Egy magyar autós már hajnali fél 5-kor szegényebb volt 310 ezerrel
Bizony ám, sötétben is mindent lát a traffipax – ezt egy Bács-Kiskun vármegyei szabálytalankodó a saját bőrén tapasztalhatja meg.
Hamarosan a kormány elé kerül a gyerektelen babaváró hitelesek ügye
Jelen állás szerint akár 3,5 millió forintot is vissza kell fizetniük július 1. után azoknak, akiknek nem született gyereke. A jegybank...
Nagy bejelentés jöhet Orbán Viktorról, alapjaiban változhat meg a Fidesz felépítése
Szombaton kibővülhet az országos elnökség, Orbán Viktort pedig újra elnöknek választhatják a tisztújító kongresszuson.
Videón a történelmi pillanat: először lépte át a hangsebességet a Concorde utódja
Újabb mérföldkövet teljesített a NASA X59-es kísérleti repülőgépe, amely a jövőben újra elhozhatja a szuperszonikus polgári...
Öt nap alatt már a második gép zuhant le Isztrián
Egy girokopter zuhant le Vrsar repülőterén, a fedélzeten két ember volt.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


