Jelentősen csökkent az EVÁ-t választók köre 2012. évre

A dél-dunántúli régióban több mint 20 százalékkal csökkent az evások száma 2011. évhez viszonyítva. A csökkenés legfőbb oka az adómérték 37 százalékra növekedése. Pécsett is sokan léptek ki ebből az adónemből.

2011. december 1-je és december 20-a között választhatták az újonnan bejelentkező adózók a 2012. évre az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást. Azoknak, akik 2011-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2012-ben is fenn akarták tartani ezt az adózási módot, nem kellett újabb bejelentkezést tenniük.

Az eva-körből ugyancsak 2011. december 20-áig, és szintén a 11T103, illetve a 11T203 számú adatbejelentő lapon lehetett kijelentkezni. Az adózó köteles volt az eva hatálya alól kijelentkezni, ha 2011. december 20-án nem felelt meg az eva választására jogosító feltételeknek, például ha ebben az időpontban adótartozása volt.

Az egyszerűsített adózási módot 2012. évre mindössze 87 új adózó választotta, kilépés mellett viszont 1353-an döntöttek a régióban. Így csökkent az előző évi háromnegyedére az evások száma a Dél-dunántúlon.

A bevételi összeghatár növekedése talán vonzóvá tehette volna ezt az adózási módot, de az adómérték jelentős változása ezt a hatást kioltotta és mérlegelés tárgyává tette az elszámolási mód választását.

Az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent az eva szerint adózók száma, köszönhetően a jogszabályváltozásoknak, elsősorban az adóterhek növekedésének.

Régiós szinten – az elmúlt négy év adatait vizsgálva – 2012. évre 70 százalékra csökkent az evát választók aránya, amely csökkenés kétharmada 2011-ről 2012-re realizálódott.

Nemzeti Adó-és Vámhivatal

Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság, Pécs










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0