Ezt olvasta már?

0

György László: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon

A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon - hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.


hirdetés


Elmondta, Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak kétharmadát és a hazai hozzáadott érték felét állítják elő.

A Makronóm Intézet kutatása alapján a műsorban elhangzott, hogy 3 év alatt, idén februárig az odaítélt több mint 3600 milliárd forint beruházásösztönző, munkahelyvédelmi, munkahelyteremtő és kutatás-fejlesztési támogatás 77 százalékát a mikro-, kis- és középvállalkozások, 23 százalékát a nagyvállalatok kapták.

A kormánybiztos kiemelte, a foglalkoztatáshoz és a hozzáadott értéktermelő képességükhöz mérten a kkv-k sokkal több támogatást kapnak Magyarországon, mint a multik. Ez azt mutatja, hogy a kkv-k a legnagyobb nyertesei a magyar gazdaságpolitikának - tette hozzá.

Az utóbbi időszak válságaira utalva a kormánybiztos szólt arról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egyedülálló volt a világban, mert a vállalkozásokon keresztül támogatta a családokat. A beruházásösztönző politikának köszönhetően a vállalkozásoknak most vannak kapacitásaik, piaci lehetőségeik, hiszen egyre több befektető új helyszín után néz, a multicégek új beszállítókat keresnek.

György László elmondta, a Makronóm Intézet kutatásából kiderült az is, hogy 2010 óta a visegrádi régióban a magyar kkv-k termelékenysége növekedett a legnagyobb ütemben, mintegy 45 százalékkal, megelőzve a lengyel, cseh és szlovák vállalkozásokat.


MTI







0
0

hírek innen, onnan

Az összetett élet legkorábbi nyomait találhatták meg

Az ausztrál kőzetekben felbukkant primitív szteroidokat a legkorábbi komplex sejtek állíthatták elő, mielőtt állatokká, növényekké,...

Kulcsár Edina után Csuti is esküvőt tervez

Csuti elmondta, hogy mit érez a házassággal kapcsolatban.

Több vármegyében perceken belül leszakad az ég.

Az érintett területeken akár húsz milliméternél is több csapadék eshet.

Kórházi kezelésre szorul Molnár György Elefánt

Nincs jól Molnár György Elefánt. Az Omega zenésze nemrég magára hívta a mentőt, mellkasi panaszai miatt.

Arnold Schwarzenegger náci apját okolja a testvére haláláért

A színész kőkemény kritikával illette az apját a saját életéről szóló dokumentumfilmjében, aki nem volt egyszerű természetű ember.

Beckhammel kezdődött, Henry és Ibra is varázsolt, most Messin a sor: világklasszisok az MLS-ben – videókkal

Szerdán eldőlt, hogy Lionel Messi az MLS-ben szereplő Inter Miaminál folytatja pályafutását. Az argentin játékos klubváltása kapcsán...

Ezek lehetnek a Manchester United átigazolási tervei – sajtóhír

Bár az elmúlt években a Manchester United lassan lendült bele az átigazolási időszakokba, az idén ez másként lehet. Úgy tűnik, már...

Kölcsönjáték után Spanyolországban maradhat a Ferencváros csatára

Három év után távozik Roko Baturina, és a spanyol másodosztályban szereplő Racing Santander játékosa lehet.

Hiába igyekszik a férfi. A láthatatlan munka szinte csak a nőket terheli

Az ajtóban leveszem a cipőmet, és visszaszaladok elindítani a mosógépet. Ha nem most indítom el, akkor nem jár le a program, mire...

Sport

Szétverték Prága belvárosát a Konfe-rencia-liga-döntő előtt, többen megsérültek - videó

Pedig a cseh fővárosban rendőrségi helikopterek is köröznek a házak felett.

A világ egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Fantasztikus játékosok érkeztek a zöld-fehér csapathoz.

Kecskemét: gólerős támadót igazolt az ezüstérmes

Az NB I-ben ezüstérmes, ezáltal Konferencia-liga-induló Kecskeméti TE az NB II-ből igazolt góllövő csatárt – ő a klub első nyári […] A Kecskemét: gólerős támadót igazolt az ezüstérmes bejegyzés először n

Csodagyereknek tartották, 18 évesen a BL-ben játszott, most hajléktalan lett

Már 19 évesen is részegen érkezett meg a Chelsea edzéseire.

FTC: a szurkolóknak is üzent az új játékos

A Ferencváros szerda délután jelentette be, hogy Tosin Kehinde személyében nigériai szélsővel erősített. Kehinde a dán Randers gárdájától érkezett a […] A FTC: a szurkolóknak is üzent az új játékos bejegyzé

A Fradi-legenda üzent Csercseszovnak: Lisztes Krisztiánnak jót tenne a Bajnokok Ligája

A Soroksár edzője egyetért Marco Rossival az FTC-támadó válogatottságát illetően.

David Beckham csapatában folytathatja Lionel Messi

Ahonnan akár egyből kölcsön is adhatják az FC Barcelonának.

A Barcelona reagált Lionel Messi átigazolására

A közleményből kiderül az is, hogy a klub mikor tudta meg az argentin focista döntését.

RB Leipzig: Gulácsi új posztriválist kapott

Leopold Zingerle személyében 29 éves kapust igazolt az RB Leipzig csapata. Gulácsi Péter új posztriválisa az SC Paderborntól érkezik a […] A RB Leipzig: Gulácsi új posztriválist kapott bejegyzés először nb1.hu-én

Messi nem a pénzt választotta, de az álma sem teljesült

Lionel Messi bejelentette, hogy nem a Barcelonába, hanem az Inter Miamiba igazol. Majd meg is magyarázta, miért.

Bulvár

Állam elleni bűncselekmény miatt feljelentették Orbán Viktort

Beérkeztek az iratok az ügyészséghez.

Életveszélyes az egyik, nagyon ismert édesítőszer

Szakértők szerint minél előbb be kellene tiltani. Lebontja ugyanis a DNS-t.

„Ájulásig fojtogatott, és még ezután is szexelt velem” – állítja Andrew Tate-ről egy brit nő

Már négy nő vádolja nemi erőszakkal és bántalmazással az amerikai-brit influenszert, aki továbbra is tagadja a vele szemben felhozott szexuális bűncselekmények elkövetését.

Baba Vanga, a Balkán Nostradamusa előre látta a Brexitet, és 2023-ra egy nukleáris katasztrófát jósolt

A vak asszony, aki 1996-ban halt meg Bulgáriában, rémisztő próféciát adott 2023-ra. Többek közt egy atomerőmű robbanást, amely év vége előtt fog pusztítani a Földön.

Ez az a fűszer, ami a legtöbbet segít a fogyásban – A tudomány szerint

A kutatás szerint a pozitív változásokhoz legalább 12 hétig kell ezt a fűszert fogyasztani. Jó kiegészítője lehet a diétádnak.

Megalázta a sztárokat a magyar popcézár: Demjént lealkoholistázta, Zalatnayval háborúzott – Visszavágnak a zen...

Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Demjén Ferenc és még oly' sokan mások, akik a rendszerváltás előtti Magyarországon akarták felépíteni zenei karrierjüket, mind ki voltak téve a popcézár, vagyis Erdős Péter önkény

Durvul a háború. Felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket

Egy napja Nova Kahovka vízierőművének gátja semmisült meg Ukrajnában, ma pedig felrobbantottak egy ammóniavezetéket a Harkov megyei Maszljutivkánál.

Szájszárazsággal ébredsz, napközben fáradt vagy? Veszélyes ok áll a háttérben

Lehet, hogy olyasmit csinálsz éjszaka, ami nem kifejezetten egészséges.

Orbán Viktor már készül, nagy bejelentést tett

A miniszterelnök fittyet hány az Európai Parlamentre.

Már az atombombát is hiába dobnák le: az oroszoknak két hónapjuk sincs a Wagner-vezér szerint

Egyre meredekebb állításai vannak Jevgenyij Prigozsinnak, a Wagner zsoldoscsoport vezetőjének. Többek között kivégeztetné az orosz hadsereg vezetőit.

Százával dőltek össze a házak a Magyarországot is érintő földrengésben

Több száz ház megrongálódott a kedd esti, 5,2-es erősségű romániai földrengésben Arad megyében, néhány helyen a középületeken is mély repedések jelentek meg.

blogmorzsák

Férfibaj: a szakállmérgezés

A borotvált arcú férfiak számára ismerős kellemetlenség lehet a szakálltájon lévő csoportos szőrtüszőgyulladás.

Nem csak gyúrni kellene a vasat

Gond van az egészségeddel? Nem a gyengeség jele!

Ezzel többé nem égetsz oda semmit grillezéskor - itt a csodás ízek titka

Őrült jó trükk, hogy tiszta maradjon a sütőd és közben isteni finomakat süss.

0