Futás a cukorbetegekért - képgalériával
Schirilla György a cukorbetegség megelőzéséért fut 5 napon át Pécs és Budapest között. A 33 települést érintő erőpróba rajtja ma délelőtt volt a pécsi Széchenyi téren.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
November 9. és 13. között zajlik a „Schirilla György 5 napos futása a cukorbetegekért” nevet viselő nagyszabású sportrendezvény. A különleges vállalkozás a cukorbetegség megelőzésére és az egészséges életmódra kívánja felhívni a figyelmet. Schirilla György bízik abban, hogy a futása során az általa érintett településeken élők csatlakoznak hozzá. A startnál Csizi Péter, Pécs alpolgármestere is jelen volt, aki a város határát jelző tábláig futott a sportemberrel, a Szent Mór Iskolaközpont tanulói pedig a Búza térig szaladtak.
Az öt nap alatt a hosszútávfutó keresztülhalad többek között Dombóváron, Ságváron, Siófokon, Tihanyon, Zircen, Győrön, Oroszlányon, Tatabányán. Utóbbi helyen a futásról beszámolót is tart. A rajtot a pécsi Alapítvány a Diabeteses Gyermekekért és Fiatalokért közreműködésével szervezték meg.
Győrben Schirilla György november 12-én, 11 órakor befut egy diabetes konferenciára, onnan Budapestre, a Syma Rendezvényközpontba szalad. A fővárosi végállomáson a vállalkozó kedvű sportbarátok körbefuthatják a rendezvénycsarnokot a sportolóval, aki egy szalagokkal ékesített emlékkopjafát ad át az ottani rendezvény háziasszonyának, Erős Antóniának.
Schirilla György a téli úszásai mellett, immár 12. éve rendszeresen fut a rászoruló gyerekekért. Idén másodszor vágott bele a cukorbetegeket segítő futásba, most a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából. Az emléknap minden év november 14-én van, tisztelegve ezzel Frederick Banting előtt, aki az inzulin egyik felfedezője és ezen a napon született 1891-ben.
Nácsa János

- Vidéken kevesebbet keresnek a diákmunkások
- BL: továbbjutott a Debrecen
- Fiatalokat mentettek a Balatonból – nem tudtak kijutni a partra
- Szülő nő rekedt a mentőben a balesetnél
- Folytatódik a 61-es főút somogyi szakaszának korszerűsítése
- Fiktíven kukoricáztak!
- Tehergépkocsi vagy személygépkocsi?
- Országos kovácstalálkozó Somogy megyében
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

