Ezt olvasta már?

Bevallja, hogy nem jól gondolkodott a pécsi szívsebész

"Mi orvosok a sok képzés, a hatalmas tudás felhalmozódása és a hatalom miatt gyakran meglehetősen nagy egóval rendelkezünk, ami nagyon megnehezíti, hogy bevalljuk, ha ...


Elek Gábor és a pécsi Danyi Gábor is európai mesteredző lett

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nemzetközi edzőképző központja szerdán kiosztotta az európai szövetség (EHF) mesteredzői diplomáit a képzést elvégző húsz szakembernek, köztük Elek Gábornak és Danyi Gábornak.


hirdetés

A Ferencváros női csapatának vezetőedzője és a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC másodedzője - nyártól vezetőedzője - mellett Apró Ferenc, Csoknyai István, Gúnya Péter, György László, Győrvári Viktor, Gyurka János, Hlavaty Tamás, Horváth László, Imre Vilmos, Koi Endre, Kovács Attila, Kovács Ferenc, Majoros Gusztáv, Rosta István, Szilágyi Zoltán, Varga Márta, Velky Mihály és Woth Péter vehette át bizonyítványát a tavaly február végén indult kurzus lezárásaként az MKSZ székházában.

Az ünnepségen Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TF) rektora elmondta, nagy sikernek tartja, hogy Magyarországon egyedüliként a kézilabdában a szakszövetség és a TF olyan rendszert alakított ki, amelyben "összejöttek az értékek és érdekek, a végzett hallgatók pedig rögtön bekapcsolódhatnak a legmagasabb szintű munkába".

Az MKSZ tiszteletbeli elnöke hozzátette, ez a korosztály büszke lehet a szaktudására, hiszen szakmaiságban a legtöbben megfelelnek a legmagasabb szintű elvárásoknak.

A rektor bejelentette, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) négy képzési központja közül az egyik Balatonbogláron létesül. Az erről szóló megállapodást július első felében írja alá a TF, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és az IHF.

Marczinka Zoltán, az MKSZ nemzetközi edzőképző központjának igazgatója elmondta, a kurzuson meghaladták a kötelező minimumként előírt 172 órás szakmai tartalmat. Vélekedése szerint az edzői társadalom akkor lesz erősebb, ha kommunikáció van a tagjai között, ezért februárban nyitott volt a szakdolgozati témavédés, vagyis az edzők beleláthattak kollégáik munkájába.

Kovács Péter, az európai szövetség (EHF) módszertani bizottságának oktatásért felelős tagja közölte, 2020-tól az Európa-bajnokságon és a Bajnokok Ligájában a csapatok szakmai stábjában legalább egy embernek rendelkeznie kell mesteredzői képesítéssel.

"A nemzetközi eredményeink csúsznak le, vagyis van lemaradásunk, van munkánk, de ha mindenki megpróbálja a saját területén a legjobbat nyújtani, és nem zárkózik el az újdonságoktól, hanem beépíti azokat a munkájába, akkor sikeresek lehetünk" - fogalmazott a korábbi világválogatott játékos.

Kersch Ferenc, az MKSZ főtitkár-helyettese emlékeztetett, hogy Magyarországon 2000-ben hét, 2013-ban 23, most pedig újabb 20 tréner kapott EHF-mesteredzői bizonyítványt.

 







0

hírek innen, onnan

A lakosság 15%-a szenved ettől

A hiperszomnia nagyfokú aluszékonyságot jelent, amelyet leginkább az alvás-ébrenlét ciklus felborulása okoz.

Beszakadt a bitcoint, ütnek minden kriptovalutát

Az elmúlt 24 órában minden lényegesebb kriptovalutát masszív, 7-15% körüli árfolyamesés jellemzett, így a bitcoin árfolyama 7% feletti...

59 évesen nekivetkőzött a volt boszorkány

Angela Bassett fürdőruhában látható egy újabb képén.

Az NFL véget vet a himnusz alatti térdelésnek

Határozat született arról, hogyan kell viselkedni a himnusz alatt, a játékosoknak nincs ínyére a rendelkezés.

WTCR: Siettek a repülőhöz, büntetés lett a vége

Három versenyző is 1500 eurót csengetett.

A borzongató ok, amiért hiszünk az összeesküvés-elméletekben

Kutatók néztek utána, miért gondoljuk azt, hogy Hitler Argentínába menekült, vagy hogy bizonyos embereket a kormány öletett meg.

Kiderült, hol folytatja Iniesta

A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ-...

BBC: Trump ügyvédje pénzt kapott azért, hogy Porosenkót bejuttassa az amerikai elnökhöz

Az ukrán államfő a brit közszolgálati média szerint így akart egy titkos csatornát nyitni az amerikai elnök felé.

Kiderült, hol folytatja Andrés Iniesta

A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ-...

0

Sport

A DVTK tulajdonosa tudja, hogy a játékosok visszaosztják a pénzt az edzőnek

Megdöbbentően őszinte és végtelenül szomorú válaszokat adott a Diósgyőr tulajdonosa a szurkolóknak a kérdésekre, hogy mi zajlik a magyar fociban.

Őrült körülmények között védte meg bajnoki címét a Győr kézicsapata

A Békéscsaba semmit sem csinált Győrben, a Vác viszont szívta magát Budapesten. Nem bírta el a terhet a Fradi.

Messiék máris elveszítették az egyik alapemberüket

A Manchester United kapusa térdsérülés miatt marad le a vébéről.

Példátlanul súlyos büntetéssel sújthatja az UEFA a Milant

Az UEFA-t nem győzték meg az új tulajdonos ígéretei.

A Fradi megmutatta az őket sújtó bírói tévedéseket - videó

Négy meccs, öt vitatható ítélet. A bajnokságból még két forduló van hátra.

Eldől, bajnok lesz-e a Fradi - Sportmenü

Este lesz a Magyar Kupa-döntő, teniszt pedig egész nap találunk majd.

Véget érhet Rafael Nadal uralkodása

A tavalyinál legalábbis sokkal több erre az esély

Repülnél együtt ilyen Liverpool-szurkolókkal?

Elég vidáman énekeltek és ugráltak a fedélzeten, miközben a gép Kijevbe tartott, a Bajnokok Ligája döntőjére. A nagy meccs szombaton 20.45-kor kezdődik, hivatalosan a Real Madrid lesz a pályaválasztó.

Eldől a női kézilabdabajnokság, majd a Magyar Kupa sorsa

Tartogat izgalmakat a szerdai nap a hazai sportvilágban.

Őrületes izgalmak után bajnok a Győr

Ambros Martín mesterhármassal búcsúzott a Győri Audi ETO-tól.

Minek Neymar a Realba, ha a legjobbak már ott vannak?

Cristiano Ronaldo a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt nyilatkozott.

Bulvár

Ezt hordja a fél ország nyáron, nem tudják, hogy veszélyes

Nyáron nagy kedvenc a flip-flop papucs. Nem is gondolnánk, hogy ez a lábbeli mennyi ortopédiai problémát tud okozni!

Ebből még lázadás lehet a nyugdíjasoknál

Egyre nagyobb a szakadék a bérek és az időskori járandóságok között.

Irigykedve nézhetik az idősebbek, mennyi pénzt kap, aki most vonul nyugdíjba

Ha továbbra is gyorsan nőnek a reálbérek, de a nyugdíjakat csak az infláció szerint korrigálják, olyan aránytalanságok alakulhatnak ki, amelyek kikényszerítik a rendszer megváltoztatását.

Május végén a pokol vár ránk

Ráadásul nemcsak egy, hanem végtelen számú pokol nyílik meg pár nap múlva.

Kilencen haltak meg Ceglédbercelen - élőben közvetítetett a sofőr

A jelenlegi adatok szerint két nő és hét férfi vesztette életét a 4-es főúton történt ütközésben. - Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások.

Szomorú hírt kaptunk: otthonában hunyt el a neves magyar művész

A magyar író, szociológus 78 éves volt.

Ezért nem zavarja Matolcsyt és a kormányt, hogy gyengül a forint

A gyengülő forint miatt sokan szívhatják a fogukat, főleg az autósok és a nyugatra vagy Horvátországba készülők járnak rosszul, az MNB-nél viszont még nem aggódnak. Összegyűjtöttük, kik lehetnek a változás vesztesei és nyertesei.

Pély Barna mindent megpróbált, de nem tudta helyrehozni, amit elrontott

Legalábbis ezt nyilatkozta s zenész jó barátja Abebe Dániel, aki mindenben kiállt Pély Barna mellett.

Nagyon elcsúszott az RTL

A Fal teljesen esélytelen a Bezár a bazár ellen, így a hétköznap estéken a TV2 lett a legnézettebb csatorna.

Csak 250 kalória, de nagyon laktat: így indítsd a reggelt, ha fogyni akarsz

A főzés nélküli zabkásához csak össze kell keverni az alapanyagokat.

blogmorzsák

A tizenkét legizgalmasabb nő a tévében most

Bérgyilkos, pankrátor, hercegnő és szolgálólány a listán, de még egy vagány magyar csaj is befért.

„Utána persze ki fog hullani a haja, de hát már olyan szép parókákat kapni“

„Életem, hajam, anyám, rák, kórház, paróka, fonatok.“

Hogyan választ furgont a vevő?

A fogyasztás csak egy eleme a kalkulációnak, vagyis az kevés érv a villanyfurgon mellett, hogy olcsóbb hozzá az energia.

De mit kell tenni akkor, ha a pedagógusnak fogalma sincs a világról?

Mert, ha a gyerek tudja azt, hogyan működik a világ, akkor már kiröhögi a kormánypropagandát

Diana hercegnőre emlékezve

Ezek voltak a jelek a hétvégi esküvőn.

Ledobták az atombombát az óra alatti szunyókálókra Kínában

Az összes nebulót kamerákkal és arcfelismerő programokkal figyelik az iskolában.

Magyarországon is fapadosít a Lufhansa

Olcsóbban repülhetünk majd az Egyesült Államokba, de milyen áron?

Pazar tengeri kiállítás Barcelonában

Az Aquarium Barcelona valóban lélegzetelállító a maga 35 féle akváriumával és a 80 méter hosszú víz alatti folyósójával.

És te hogy állsz a tökfőzelékkel?

"Gyerekként gyűlöltem az otthoni tökfőzeléket. Azóta szeretem, mióta paprika és rántás nélkül eszem."

Jó módszerek a halogatás ellen

Amikor halogatsz valami, akkor magadat fosztod meg időtől, de leginkább energiától.

A lefizetett szocialista vezetőkre már senki nem emlékszik

A "meggymagos" embert a nép ellenségének mutatták, az utó­kor szemében viszont népi hős.

0