Díjcsökkentés a somogyi megyeszékhelyen
53 millió forinttal több marad a kaposváriak zsebében
Csökkenti Kaposvár a 2012-re megállapított víz- és csatornaszolgáltatás, valamint a hulladékkezelés díjait. Az intézkedéssel 53,1 millió forinttal több pénz marad a város lakóinak a zsebében. A válságban szokatlan döntésről Szita Károly polgármester tartott sajtótájékoztatót a kaposvári városházán.
2012-ben nem emelkedik Kaposváron a szemétszállítás díja, dacára annak, hogy novemberben a városi közgyűlés nettó 3,67 százalékos emelésről döntött. A víz- és csatornaszolgáltatás díjainak nettó 4,7, illetve 4,2 százalékos emelése helyett pedig csupán nettó 2,5 százalékos lesz a drágulás.
A díjcsökkentési javaslatot a jövő heti rendkívüli testületi ülésen terjeszti a képviselők elé Szita Károly. A polgármester azért döntött a mérséklés mellett, mert egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy csökkentsék az emberek terheit. A döntéssel több mint 53 millió forint marad a kaposváriaknál.
Az Országgyűlés decemberben új szabályokat fogadott el, ennek értelmében a víz- és csatornaszolgáltatás esetében legfeljebb 2,5 százalékos emelést engedélyez 2012-ben, a hulladékkezelés díjait pedig nem engedi a 2011. december 31-én érvényes ár fölé emelni. Számos település úgy reagált az intézkedésre, hogy már decemberben megemelte a közszolgáltatási díjakat.
Kaposvár ezzel szemben a csökkentés mellett döntött, folytatva ezzel azt a gyakorlatot, amely a somogyi megyeszékhelyet a közszolgáltatások terén az ország egyik legolcsóbb városává tette az elmúlt években. Szita Károly emlékeztetett arra, hogy a közszolgáltatások közösségi tulajdonban tartása, illetve közös irányítás alá szervezése is azt a célt szolgálta, hogy az ellátás biztonságának fenntartása mellett alacsony árakkal a lehető legjobb minőségű szolgáltatásokhoz jussanak a kaposváriak.
Kaposvár MJV Polgármesteri Hivatal

- Babahordozó klub
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás
- Félmilliós karácsonyi ajándék civileknek
- Adni jó! – Országos karácsonyi véradási akció
- Luca napja
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

