Ezt olvasta már?

0

A rendszeresen internetezőknek csak mintegy fele vásárol a weben egy felmérés szerint

Magyarországon alacsony az online vásárlók száma, a felnőtt lakosság csupán 33 százaléka, 3,2 millió ember vásárol évente minimum 1 alkalommal terméket webáruházból, miközben az aktív, heti rendszerességgel internetező, 18 év feletti lakosság száma megközelíti a 6 milliót.


hirdetés

A Bónusz Brigád és a GKI Digital elemzése szerint a részt vevők 90 százaléka vásárolt már idén a neten, a legtöbben, 37 százalékuk 3-6 alkalommal, míg 15 százalékuk több mint 20-szor.

Az elemzésből kiderül az is, hogy míg tíz évvel ezelőtt, a bónuszos/kuponos oldalak indulásakor szinte kizárólag a 25-49 év közöttiek vásároltak ezeken az oldalakon, ma már a vásárlók ötöde az 50 év feletti, tizede pedig a 25 év alatti korosztályba tartozik.

A vevők 47 százaléka konkrét terméket vagy szolgáltatást keresgél az oldalakon, és csak minden harmadik válaszadó mondta magát impulzusvásárlónak. Mintegy 38 százalékuk lassan, átgondoltan választ, 31 százalékuk pedig célirányosan vesz olyasmit, amit bónusz, kedvezmény nélkül is megvásárolna.

A felmérésben részt vevők 66 százaléka éttermi szolgáltatást, 65 százalékuk terméket, 53 százalékuk élményt, 51 százalékuk utazást vásárolt már az oldalon. A legtöbben utazásokat keresnek, de sokan vannak, akik új dolgokat akarnak kipróbálni vagy ajándék után kutatnak.

A válaszadók több mint 60 százaléka számára az utazások és élmények kiválasztásánál az ár a fő szempont, a minőség 39 százaléknál fontosabb ennél. Termékek vásárlásánál a válaszadók 54 százaléka számára döntő az ár, míg éttermek esetében fordul az arány és 58 százalék már a minőséget helyezi előtérbe.

A közlemény idézi Kaprinay Zoltánt, a Bónusz Brigád egyik alapítóját, aki elmondta: vásárláskor nem nagyon kíváncsiak az emberek a kedvezmény mértékére, inkább az számít, hogy alapos vizsgálódás után a kiválasztott termék ár-érték aránya mit mutat. Úgy vélte, egyre tudatosabbak a vásárló, pontosan tudják, hogy mit keresnek, és ezért mennyit hajlandók fizetni.

A Bónusz Brigád 2010 óta értékesít az interneten egyebek mellett éttermi, szépségipari és wellness szolgáltatásokat, és ad el újabban például színházjegyeket. Az oldalnak 425 ezer rajongója van.

A GKI Digital a digitális területek piackutatására és stratégiai tanácsadásra szakosodott cég.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tényleg létezik kollektív tudattalan? Van egy része a tudásunknak, amin mind osztozunk?

Carl Gustav Jung szerint a tudattalan tartalmak jelentős része velünk született. Az archetípusok nemcsak kulturális szinten jelennek meg...

Vitatható bírói ítéletek, történelmi Manchester United-siker

A képsorokat látva jogosan vetődik fel a kérdés: jót tett a modern futballnak a VAR?

Fucsovics kikapott az első fordulóban

Nem ment jól a játék a magyar teniszezőnek.

Egyre súlyosabb a mozdonyvezetőhiány Németországban

Egyre nehezebben találnak mozdonyvezetőket a német vasúttársaságok, miközben az utasok száma az év elején bevezetett adócsökkentés...

Ennyit takarítanak meg a magyar háztartások - egy ábrán

A háztartások nettó pénzügyi vagyona Magyarországon, milliárd forint

4 jel, hogy nem csak le akar fektetni

Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan...

Fucsovics az első fordulóban búcsúzott Marseilleben

A magyar játékos két játszmában kikapott Alekszander Bubliktól a keménypályás marseille-i férfi tenisztorna első fordulójában.

Fucsovics túl korán búcsút vett Marseille-től

Már az első fordulóban kikapott a dél-franciaországi ATP-tornán.

Rekordösszeget költöttek tavaly a külföldi filmesek Csehországban

Rekordösszeget, 8,9 milliárd koronát (117,48 milliárd forint) költöttek el tavaly külföldi filmstábok Csehországban - közölte Jirí...

Emelkedik az üzemanyagok ára

Szerdától (február 19.) emelkednek itthon az üzemanyagárak tájékoztatott a holtankoljak.hu. Fotó: Pixabay A benzin átlagára bruttó 2...

Botrányos rangadót nyert a Manchester United - videó

A videobíró két gólt is elvett a Chelsea-től, de a nyilvánvaló piros lapot nem látta.

Sport

Élő adásban rakták helyre' a szakértőt

Őszintén elmondta a véleményét az elemző.

Meghalt a Manchester United legendája, a müncheni hős

Volt világbajnokság legjobb kapusa, a müncheni katasztrófában önfeláldozóan segített a többieknek.

Egy indiai férfi megdöntötte Usain Bolt rekordját száz méteren, igaz, két bivalyra is szüksége volt hozzá

A fenti képen az indiai Srinivasa Gowdát láthatod, aki 28 évesen új világrekordot állított be száz méteren... na jó, ennyire azért nem fekete-fehér a helyzet.

Önfeláldozó kapusa mentette meg a 70 méteres öngóltól a Lyont - videó

A BL-nyolcaddöntőre készülő francia csapat játékosa a Strasbourg elleni bajnokin hibázott majdnem végzeteset.

Futballreformot akart csinálni itthon szövetségi kapitányként, négy meccs után megbukott

Georges Leekens utólag próbálja menteni kudarcot kudarcra halmozó korábbi magyarországi szövetségi kapitányi munkáját.

A magyar válogatott csatár és a dán botrányhős is a Barca célkeresztjében?

A Spanyol Labdarúgó Liga különengedélyével a téli átigazolási időszak zárulta után is szerződtethet játékost a csapat.

Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne - Őt hagyja ki az életéről szóló filmből Hosszú Katink...

Nem kap szerepet egykori edző-férje, Shane Tusup a Hosszú Katinka életéről karácsonykor megjelenő dokumentumfilmben, derül ki a Bors hétfői számából.

Barcelonában máris reagáltak a Messiék elleni lejáratásra

Óriási botrány van a katalán klubnál.

Egykor C.Ronaldo utódja volt, most nem kell senkinek

Nagy mélyrepülést vett a karrierje.

Olyan vádak kerültek elő, amibe könnyen belebukhat a Barcelona elnöke

A Cadena Ser egy egészen elképesztő hírrel jött ki, ami ha igaz, hatalmas botrány lesz belőle Barcelonában. Fejek hullhatnak.

Otthon botlott a Real Madrid a kiesőjelölt ellen

A meccs elején, majd végén is gólt kaptak a fővárosiak, akiknek egy pontra olvadt az előnyük a Barcelonával szemben.

Az NBA acélszüze, akit Magic Johnson szexorgiái sem tudtak megtörni

A.C. Green szüzességi fogadalmat tett, mielőtt az NBA-be szerződött. 16 szezon után máig övé egy hihetetlen rekord.

Bulvár

Ma is félelmetesen hat a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

A titkos föld alatti bunkerekről, háborús alagutakról ma is sok helyen suttognak az országban. A vészterhes időkben sokszor bizonytalanná váló határvonalak mentén pedig valóban létesültek olyan ipari-katonai objektumok, amelyektől tátva marad az ember szája. A Dunakanyar közelében is akad egy ilyen.

Eddig tartott a tavaszias idő

A 17-18 foktól el kell búcsúznunk, de a 10 fok körüli maximumoktól nem.

Az út szélén sétált a rendőr, amit tettek vele, az a szemétkedés csúcsa

Aljas támadást eszeltek ki a szerencsétlen rendőr ellen.

Kecskeméti vonatbaleset: tíz éve nem vezetett autót a nagymama a gyerekeit gyászoló anya szerint

Az édesanya soha többé nem akarja látni volt anyósát, aki a tragikus baleset előtt szerezte vissza a jogosítványát.

Meghalt Tímár Mátyás

A jegybank korábbi elnöke 97 éves volt.

Vajna Tímea elment ugrálni egyet a TV2-be - Nicsak, ki vagyok? kritika

Ismét üdvözlünk mindenkit a duplikált tévéműsorok hazájában. Egy héttel az RTL-es Álarcos énekes után, a TV2 is elindította a saját, jelmezbe bújtatott celebes műsorát. Megnéztük, hogyan muzsikált a Nicsak, ki vagyok? a rejtélyek színpada.

3 póz amit ki kell próbálnotok, ha kezdene ellaposodni a szex

Az ember hamar a megszokás rabjává válik, legyen szó az élet bármely területéről, épp ezért nem árt néha egy kis vérfrissítés jelen esetben vérpezsdítés! Ha megfűszereznéd a szexuális életeteket, nyúlj bátran az ősi indiai művészethez, a Káma-szútrához, nem hiába hívják ugyanis a szerelem tudományának. Íme 3 izgalmas pozitúra az örök érvényű könyvből, ami újszerű élményeket és gyönyört csempészhet a hálószobátokba. Vessétek be őket még ma! ;)

Azt hitték, luxusvakáción van Balin: közben az IKEA-ból fotózkodott az influenszer

Újabb tanulságos példa azzal kapcsolatban, hogy nem kell/nem érdemes mindent elhinnünk, amit az Instagramon látunk.

Németh Kristóf elolvasta párja üzeneteit - így jött rá, hogy megcsalják

Németh Kristóf egy véletlen folytán tudta meg, hogy megcsalja a párja.

Komoly változás jön az okmányirodákban és kormányablakokban

Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás.

blogmorzsák

Már 20 éves a Bérgyilkos a szomszédom

Kedvenc szinkronos jeleneteinkkel nosztalgiáztunk kicsit a maffia vígjáték kapcsán.

Szexuális visszaélések a buddhista egyházban

Tévhit, hogy a vallási visszaélések csak a keresztény egyházra korlátozódnak.

„Elegem van az összes orvosból“

„Szó szerint elviselhetetlen fájdalmakkal éltem hónapokig.“

Videoton TVC, a magyar csoda

Hihetetlen, de még ma is létezik játékfejlesztő verseny erre a nyolcvanas évekbeli gépre.

Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Nem a „van nagymama” a jó válasz!

Hogyan számolj le a hangos horkolással?

Egy új eszközzel megvédheted egészséged, párkapcsolatod.

Déryné (be ült be a Tibi)

Fontos, hogy ha a vendégek vétenének a regu­lák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Greta Thunberg a Karmelita kolostorban?

Ha politikai évkezdet, akkor poli­tikai évértékelő, Orbán Viktor számára már a huszonkettedik.

„A magát alkot­mányjogásznak beállító ifj. Lomnici Zoltán“

A külföldről finanszírozott NGO-k nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek ifj. Lomnici szerint.

Patkányrágta alaptanterv

Tényleg ezt az embert nem akar­ja az ellenzék a NAT-ba? Tényleg!

Madonna, a világhír előtt napokkal

Vajon hogyan nézett ki az amerikai énekesnő nem sokkal azelőtt, hogy világhírű lett volna? Különleges képek 1983-ból.

Korbácsolóoszlop a rendőrörsön

A nápolyi öböl bombázások ut­án, Tarantino videotékában dol­gozik, lezuhant szovjet repülő Belgiumban és más ritkán látott fotók a múltból.

0