Ezt olvasta már?

Milliárdokat csoportosított át a kormány éjjel

A csütörtök éjjel megjelent kormányhatározat ismét jelentős forrásokat csoportosított át az idei költségvetésben.


A járványügyi szakember szerint az alacsony oltási hajlandóság annak is köszönhető, hogy a lakosság járványügyi és egészségügyi tudása nem nevezhető kielégítőnek

Március-áprilisban megkezdődhet a tömeges oltás Magyarországon, vakcina biztosan lesz - jelentette ki Ócsai Lajos.


hirdetés

Ugyanakkor a járványügyi szakember szerint az alacsony oltási hajlandóság többek között annak is köszönhető, hogy a lakosság járványügyi és egészségügyi tudása nem nevezhető kielégítőnek, és ez nem csak a COVID-vakcina kapcsán érzékelhető. Kifejtette, a lakossággal direktebb módon kellene kommunikálni, a 60 év felettieknek pedig azt üzente: ha túl akarják élni a járványt, oltassák be magukat.

Még mindig hirdeti vakcina-előfoglalási szolgáltatását a Nemzetközi Oltóközpont nevű magánrendelő: fejenként 5 ezer forintért lehet feliratkozni a várólistára, a cég pedig, amint be tudja szerezni a koronavírus elleni védőoltást, elkezdi beadni azoknak, akik feliratkoznak. Egy tájékoztatót is beszúrtak az oldalra, hogy ők nem a hivatalos állami vakcinaregisztrációs felület:

egy magánrendelő vagyunk, magánszolgáltatást végzünk. A vakcina nálunk valószínűleg fizetős lesz. Amiben többet tudunk nyújtani az a minőség, a sebesség és nálunk várhatóan több oltóanyag közül lehet majd választani.

Azt gondolhatnánk, hogy így akár hamarabb is beoltathatjuk magunkat, mint ahogy az állami rendszerben "sorra kerülünk", ám Ócsai Lajos szerint két okból sem valószínű a közeljövőben, hogy egy magáncég is vakcinához juthat: egyrészt a kormányok felvásárolják a védőoltásokat, magánszolgáltatóknak jó ideig egyáltalán nem adnak a gyártók.

Másrészt a magyar állam ezt a vakcinát ingyenessé tette. Egy magánszolgáltató pedig ingyenesen védőoltást nem végez. Ebben a hirdetésben is benne van, hogy az 5 ezer forintos foglalás fejében milyen plusz szolgáltatást nyújtanak, ha oda jutnak, hogy oltani fogják az embereket. De biztosan nem kapják meg előbb a vakcinát, mint a magyar állam, azt megkerülve nem tud oltóanyagot beszerezni. Ha netán valahol külföldön a koronavírus-vakcina kereskedelmi forgalomba kerül - amit még jó időre előre kétlek -, akkor európai törzskönyvű vakcinát behozhat, de így viszont nem lesz ingyenes az oltás

- magyarázta a járványügyi szakember, aki korábban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője is volt. Hozzátette, már a hirdetés megjelenésekol furcsállta a szolgáltatást, ahogyan azt is, hogy egyes magánszolgáltatók az ingyenes influenza elleni védőoltásokra is előfoglalásokat vettek fel.

Amúgy is kevesen akarják oltatni magukat, úgyhogy nem hiszem, hogy a piacon egy olyan szuper igény megjelenne, ami náluk csapódik le. Esetleg most még lenne rá kereslet, de mire a vakcinák kereskedelmi forgalomba kerülnek, addigra mindenki sorra fog kerülni az állami rendszerben, aki egyáltalán oltakozni akar

- mondta Ócsai Lajos.

Ekkor indulhat a tömeges oltás Magyarországon

A járványügyi szakember szerint elég gyorsan elkezdhetnek tömegeket oltani hazánkban, ha jól megszervezik. Hiszen a Pfizer-féle vakcinából 4 millió adagot rendeltünk, ez 2 millió ember beoltására elég, és még más cégeknél is lekötött a kormány oltóanyagot.

Azt gondolom, hogy március-áprilisban Magyarországon már a nagy tömegek oltása elérhető lesz, ha meg van szervezve a háttéripar hozzá

- fejtette ki Ócsai Lajos, ki korábban aktív részese volta a H1N1 elleni vakcinázásnak, így tudja, mennyire nehéz megszervezni a tömeges oltást: "mi vért izzadva oltottunk be 3 millió embert 5 hét alatt. Akkor az oltóanyag-disztribúcióba beszállt a rendőrség is, minden háziorvos, és mindenki tudta a dolgát."

Fontosnak nevezte a lakosság "kommunikációs felkészítését" is, szerinte azért is kételkednek sokan a védőoltásban, mert keveset tudnak a menetrendről: "honnan fogják tudni, hogy mikor, hová mehetnek oltakozni, ha eljön az ideje például?"

Nem bízunk az oltásokban

Az alacsony oltakozási hajlandóság a szakember szerint annak is köszönhető, hogy a lakosság járványügyi és egészségügyi tudása nem nevezhető kielégítőnek.

És ez nem csak a COVID-vakcinánál figyelhető meg: nézzük meg azokat a védőoltásokat, amik nem kötelezőek, csak ajánlottak (például az influenza, vagy a meningitis elleni vakcina), ezeket sem túl nagy arányban adatják be az emberek Magyarországon.

Ócsai Lajos is oltóközpontot működtet, így közelről tapasztalja, mekkora méreteket ölt az oltásellenesség, és ennek milyen következményei lehetnek a jövőre nézve - nem csak egszségügyi szempontból.

Volt olyan esetem, hogy az oltásellenes szülő semmilyen védőoltást nem adatott be a gyerekének. Igen ám, de a gyerek felnőtt, Amerikába akart menni továbbtanulni, ott viszont a kötelező nélkül be sem engedik az országba. Végül a szülei tudta nélkül, saját pénzen, utólag adatta be magának a kötelező oltásokat - ennyin múlt, hogy végül ki tudott menni. 18 évesen kellett rádöbbennie, hogy mekkora marhák voltak a szülei, majdnem elvágták az életútját.

Direktebben kell kommunikálni

A szakember arról is beszélt, hogy sokan nem biztos, hogy megértik "a többszörösen becsomagolt kommunikációt" a vakcina kapcsán, ő a direktebb kommunikáció híve. A 60 éven felülieknek például azt mondta, lehet kockáztatni, bízni benne, hogy szerencséjük lesz, és nem betegszenek meg.

De ennek a reckírozásnak rendkívül magas ára lehet, ha nem akarnak belehalni a koronavírus-fertőzésbe, akkor a vakcina az egyetlen biztos út.

A fiataloknak is vállalnia kell a felelősséget azzal szemben, ami a világban történik:

Ha valaki a környezetében élő időseket meg akarja fertőzni, esetleg idő előtt el akarja temetni, akkor ne oltassa be magát, hiszen akiben a vírus szaporodik, az tovább is tudja adni. A fiatalok ugyan nem betegszenek meg olyan súlyosan tőle, de ezáltal terjesztőivé is válhatnak a fertőzésnek. Felelősek vagyunk embertársainkért, ebbe érdemes belegondolni...

- magyarázta Ócsai Lajos,

pénzcentrum







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Nem okozott csalódást a férfi kéziválogatott

Végül el tudta kezdeni a 2021-es egyiptomi világbajnokságot a magyar válogatott, lett elég játékos az ellenfélnél, a...

A magyar válogatott így nyert a Zöld-foki Köztársaság csapata ellen

Férfi kézilabda-vb - Magyarország - Zöld-foki Köztársaság 34-27.

Megmenekülhet a Wichmann kocsma épülete, még nem biztos, hogy lebontják

Még nem zárult le a műemléki nyilvántartási eljárás az épület ügyében, tehát még van esély arra, hogy megkapja a védettséget...

Brillírozott a DVTK a szlovák jégkorongligában

Nagy skalpot gyűjtött be a diósgyőri csapat.

Győzelemmel kezdte a magyar válogatott a férfi kézilabda-vb-t

Lékai Mátéék magabiztosan verték a Zöld-foki Köztársaság csapatát az egyiptomi torna első csoportkörében.

Víruskörkép Európából ? Vesztegzár Portugáliában, kijárási tilalom Franciaországban

Már az egészségügyi dolgozók nagy része megkapta a koronavírus elleni vakcinát, van olyan római kórház, ahol az alkalmazottak több,...

Visszavonhatja a kikötőpályázatot a Bahart

Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő inkább újragondolná a hasznosítást.

Lakógyűlés a Közlekedési Múzeum új otthonában

Ha némi késéssel, de Árpi bácsi is befutott.

Harmadával kevesebb magyar turista látogatott tavaly Horvátországba

Megfogadtuk a kormány tanácsát: több Balaton, kevesebb Adria.

Győzelemmel kezdte a világbajnokságot a magyar válogatott

Gulyás István csapata hét góllal győzte le afrikai ellenfelét.

A vártnál sokkal nehezebben nyert férfi kéziválogatottunk

A siker egy pillanatig nem forgott veszélyben, de a koronavírustól tizedelt Zöld-foki-szigetek végig lelkesen küzdött Gulyás István...

Kétszázezerbe is fájhat, ha fürdik a XV. kerületi szökőkútban

Év elejétől szigorította a szabálysértési előírásokat az önkormányzat.

Sport

Újabb koronavírus-fertőzések, teljesen bizonytalan a magyarok péntek esti meccse a kézi vb-n

A Zöld-foki-szigetek csapatában négy játékos tesztje lett pozitív. Egyelőre nem tudni, játszunk-e és ha igen kivel.

Michael Phelps felesége attól fél, hogy a férje öngyilkos lesz

Minden idők legeredményesebb olimpikonja súlyos depressziótól szenved.

Csak tizenkilenc éves, de már jó úton halad: Schmitt Pál unokája lehet az új magyar pólósztár ? Benedek Tibor ...

Budapest ? Vigvári Vendel (19) első felnőttválogatott-tornáján bizonyította, a magyar vízilabdázás egyik legnagyobb ígérete: az FTC fiatalja a Világliga-selejtezőben debütált Märcz Tamás (46) csapatában, s a h

A magyarok egy bravúrral a nyolc közé juthatnak minden idők legzavarosabb kézilabda-világbajnokságán

Soha nem rendeztek még 32 csapattal férfi kézilabda vb-t. Az eredeti mezőnyből ketten már visszaléptek.

Így lett a megalázott csereemberből a PSG egyik leggólerősebb játékosa

Moise Kean nagy változáson ment keresztül az előző hónapokban.

Ekkora játékost kézilabdapályán még nem látott a világ - videó

A kongói válogatott beállója új jelentést ad a nagydarab szónak.

Az IHF kezében a magyarok sorsa a kézilabda-világbajnokságon

Nagy László szerint az is elképzelhető, hogy egy órával a Zöld-foki-szigetek elleni meccs előtt születik csak döntés.

Mutatjuk a 120 milliós madridi csatár barátnőjét, a kék szemű Margaridát

Joao Félix, az Atlético Madrid 120 milliós csatára második szezonjában pazar formában futballozik a madridi csapatában. Közben meg van egy gyönyörű barátnője.

Másik nővel az ágyban bukott le a korábbi Chelsea-sztár, a házasságába került

Az elefántcsontparti legenda összesen 20 évet volt együtt a feleségével, akivel három közös gyereke van.

Liverpoolba igazol a Bayern problémás támadója

A holland szupertehetséget Hansi Flick kitette a bajor csapat keretéből.

A 89. percben becserélték, majd két perc alatt duplázott a Real korábbi csatára

Klaas-Jan Huntelaar beállt, és azt tette, amit elvártak tőle, gyorsan rúgott két gólt.

Miért gyúrja ki magát egyre több labdarúgó görög félistenné?

Az elmúlt hónapokban egyre több élvonalbeli labdarúgó szabta át látványosan fizikumát. Esztétikai megfontolás, marketing-szempont vagy teljesítményfokozás?

Bulvár

23 ember halt meg nem sokkal azután, hogy megkapták a koronavírus-vakcina első dózisát Norvégiában

A skandináv ország arra figyelmeztet, hogy az oltás kockázatos lehet a 80 évnél idősebb és gyógyíthatatlan betegségben szenvedő emberek számára.

Újabb koronavírus-fertőzések, teljesen bizonytalan a magyarok péntek esti meccse a kézi vb-n

A Zöld-foki-szigetek csapatában négy játékos tesztje lett pozitív. Egyelőre nem tudni, játszunk-e és ha igen kivel.

Májkárosodást okozhat a Richter egyik gyógyszere ? korlátozás

Korlátozzák az Esmya nevű gyógyszer használatát az Európai Unióban: a Richter készítménye ezután csak olyan, menopauzát el nem ért nők méhmiómájának kezelésére használható, akik esetében a műtéti kezelés

Megmutatták az új Lada Nivát, és elképesztően menőnek tűnik - videó

Több új Ladát is bemutatnak a következő években.

Milliárdokat mozgatott meg a kormány éjjel

A csütörtök éjjel megjelent kormányhatározat ismét jelentős forrásokat csoportosított át az idei költségvetésben. 

Megszólalt a győri horrorbaleset néhány szemtanúja, és a kamionsofőr felesége is

A kisautó egy járműveket szállító trélernek ütközött, a benn ülőknek nem volt esélye a túlélésre, miután a roncsban rekedtek, és az kigyulladt.

?Más elengedett kézzel biciklizik ? én betét nélkül menstruálok.?

Bátran lehet vele vitatkozni vagy egyetérteni. De elmenni mellette szó nélkül, azt nehezen lehet. Bemutatjuk Árokszállási Editet.

10 gyönyörű régi keresztnév, ami ismét divatba jöhetne

Mindenkinek mások az elképzelései arról, hogy mitől lesz egy név szép. Szerencsére bőven van minől választani, és a neten is rengeteg listát találsz akár egzotikus, akár egyedi, akár ősmagyar nevet keresel a gyer

Michael Phelps felesége attól fél, hogy a férje öngyilkos lesz

Minden idők legeredményesebb olimpikonja súlyos depressziótól szenved.

blogmorzsák

Számvetés a fővárosi vezetés elmúlt bő évéről

„Olyan intézkedéseket szedtünk össze, amelyekhez elsősorban nem pénz, hanem akarat kell.“

Dalban búcsúzik Donald Trumptól a Descendents

Punk és politika - mindig jó párosítás!

Mi tart össze egy családot?

Raphael Bonelli osztrák pszichiáter szerint a jól működő családban rend van.

„Vírushiszti“

Gyűltek az utálatos, szalonképtelen szavak.

Éljen a tapifal!

Erre vágyik minden baba és totyogós!

Lehullt a lepel a Toyota hiperautójáról

Bemutatták a 2021-re szánt, új szabályok szerinti WEC modellt, a R010 Hybridet.

Ausztráliában több férfi megy el vazektómiára, mint ezelőtt bármikor

A vazektómia egy egyszerű fogamzásgátlási módszer, különösebb felhajtások nélkül.

Hogyan született meg a modern női szépségeszmény?

Miképpen alakultak ki azok az elvárások és kihívások, amelyeknek a mai nők is igyekeznek megfelelni? Válaszok a könyvben.

Lányok a páston - nők a 21. századi magyar médiában

Nők helyzetéről régen és most a hazai médiában, és a szerkesztőségünkben.

Miért pont a Galvani híd épül most?

Észre kell venni a jeleket a sorok között, és kiállni a város érdeke­iért. Miért ez épül? Így kinek jó?

A lakosság fele visszautasítja a védőoltást

Aki nem oltatja be magát az hátrányos helyzetbe hozza magát és családját, mert nagyon könnyen elvesztheti munkáját.

Kamupártok könyvelése

Kérem, nagy üzlet ez, ne legyünk kicsinyesek.

0