A 83-as utat is lezárták a nyerges vontatók elől
Lezárták a 83-as főutat is a nyerges vontatók elől, így azok már csak a 81-esen közlekedhetnek, elkerülve a Bakony megyei szakaszát - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.
A rendőrség korábban lezárta a Győrt Veszprémmel összekötő főút bakonyi szakaszát: Veszprémvarsánynál és a Veszprém Arénánál a nyerges vontatókat a havas út miatt a 82-es főútról a 81-es főútra terelik át. A 83-as főutat eddig sem ajánlották a közlekedőknek, a délelőtti órákban azonban le is zárták.
Kómár Viktória elmondta: az intézkedést a közútkezelő kérésére hozta meg a rendőrség, és addig van érvényben, ameddig a hóhelyzet megkívánja.
A személygépjárművek megfelelő felkészültséggel mindhárom utat használhatják.
mti

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

