Ezt olvasta már?

Életmentő lehet az áttelelő madarak etetése

Az összefüggő hótakaró idején az áttelelő madarak etetése életmentő lehet - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület az MTI-nek eljuttatott közlemé...

0

5 kötelező animációs film Miyazaki mestertől!

Összegyűjtöttük Hayao Miyazaki munkásságának szerintünk 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt.


hirdetés

Azok, akik jártasak az anime animációs film műfajának szcénájában és magában az anime fandomban biztos, hogy ismerik azt a nevet, amely – nem csak – az én véleményem szerint a zsenialitás szinonimája: Hayao Miyazaki. Bár azt is megmerem kockáztatni, hogy talán azok is hallották már Miyazaki mester nevét, akik egy filmjét sem látták. A Chihiro Szellemországban című filmjével úgy gondolom nagyon sokan kerülhettek interakcióba és a legtöbb emberből hasonló érzelmeket és reakciókat váltott ki az Oscar-díjas animációs film, amely révén a rendező beleírta magát a filmművészet történelmébe.

Összegyűjtöttem Hayao Miyazaki munkásságának szerintem 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt, azoknak, akik filmkedvelők és egy kis kuriózuma vágynak és azoknak is, akik rajonganak a japán kulturális termék iránt, de véletlenül még nem látták valamelyik filmjét!

A mesterről röviden

Hayao Miyazaki 1941-ben született Japán fővárosában, Tokióban. Már korán érdeklődést mutatott a mangák (japán képregény, amelyet jobbról balra lapozva kell olvasni az európai és amerikai képregény-hagyományokkal szemben) és az animék iránt így 1963-ban, 22 évesen csatlakozott a Toei Animation nevű japán animációs és filmstúdióhoz. Miyazaki in-between művészként dolgozott, ami annyit jelent magyarul, hogy “köztesezés”. Ekkor az animációk még fóliákon készültek így a kulcsfázisrajzolók rajzolták meg egy-egy szereplő legfontosabb mozdulatait, amely kulcsfázisok közötti fázisokat ki kellett tölteni, amely feladat a fiatal Miyazaki munkája is volt. Később Isao Tahakata rendezővel kezdett el kollaborációs munkákban részt venni.

1985-ben Isao Tahakatával és Tosio Suzikuval együtt megalapította a Ghibli Studiot, amelynek égisze alatt született jó néhány anime mestermű, nem csak a mester keze által.


5 Miyazaki-alkotás, amely kötelező


5. Totoro – A varázserdő titka (My Neighbor Totoro)

Az 1988-ban bemutatott film a háború utáni japánban játszódik és egy professzor, illetve annak két kislányáról szól, akik új helyre költöznek az erdő közvetlen szomszédságába. A természet és az ember kapcsolata itt is megjelenik, ahogy az Miyazaki számos művére jellemző. Itt azonban nem a konfliktus a kapocs a két "fél" között, hanem pont a szeretet, a kedvesség. A gyerekek kapcsolatba kerülnek az erdő szellemével, Totoroval, aki egy hatalmas macska-medve-nyúlszerű lény, aki szeret aludni, termetes teste ellenére nagyokat ugrik és bármikor képes hívni a Macska-buszt (egy hatalmas macskát, amelynek teste maga az utastér) amely villámsebességgel érkezik egyik helyről a másikra. A lányok édesanyja kórházban lábadozik, a professzornak pedig dolgoznia kell egy közeli városban, így a lányok sokat vannak egyedül. Az ő kalandjaikat követhetjük végig Totoróval az oldalukon, aki játékos kedvességével szórakoztatja a lányokat és szalad segítésükre, amikor bajba kerülnek.

Ez Miyazaki talán egyik legkedvesebb meséje, amely tényleg teljes egészében gyermekszemnek és léleknek készült a maga játékosságával és gyermeki ártatlanságával. Totoro a megtestesült természet, amely iránt hálával kell lennünk hiszen kölcsönösen a hasznunkra és segítségünkre van. Miyazaki zseniális tanmeséje a természet szeretetéről szól és arról, hogy tisztelünk kell azt és hálával tartozunk neki.

A Totoro hat díjat zsebelt be összesen, köztük a Mainichi Film Award és Blue Ribbon Award díját is.

4. Nauszika – A szél harcosai (Nausicaä of the Valley of the Wind)

Nehéz volt mérlegelni, hogy a Nauszika vagy A vadon hercegnője kerüljön a harmadik helyre, de végül a Nauszika csúszott le ide, pedig Miyazaki 1984-es animéjében is egy rendkívüli disztópikus vízió ölt testet a vásznon, ahol szintén előkerül az ember-természet konfliktus, amelyben az emberek azok az önző, erőszakos és felelőtlen lények, amelyek önnön érdekeik miatt pusztítják vagy akarják elpusztítani a jelen esetben egyébként látszólag kártékony természetet.

A film egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol a Tűz Hét Napja, egy emberek által elindított apokaliptikus háború eredményeként létrejött toxikus dzsungel, mérgező fák, növények lepik el a földet és hatalmas bogarak fenyegetik a csekély számú megmaradt embereket, akik különböző királyságokban élnek. A film főszereplője Nauszika, a Szél Völgyének ifjú hercegnője, aki különös és kíváncsi kapcsolatot ápol a mások által ellenszenvet kiváltó mérgező növényekkel és gigászi bogarakkal.

Tolmékia királysága egy ősi fegyvert akar bevetni a kolosszus rovarok és mérgező erdők együttese, a Pusztulás tengere ellen, hogy véget vessen az emberiség kihalásához vezető fenyegetésnek. Nauszika azonban rájön egy titokra, amely fényt vet a Pusztulás tengerének megoldására és meg kell akadályoznia, hogy a tolmékok bevessék a hatalmas, ősi fegyvert a mutáns rovarok ellen.

A film 6 díjat nyert el, köztük a 7. Anime Grand Prix legjobb anime kategória díját is.

 

3. A vadon hercegnője (Princess Mononoke)

Az 1997-es “A vadon hercegnője” című Miyazaki anime volt az első olyan munkája a rendezőnek, ahol kvázi háromdimenziós számítógépes grafikát alkalmaztak a hagyományos japán animációs filmkészítési technikák mellett, hogy például olyan eddig nem tapasztalt látványeffekteket vigyenek vászonra, amelyre azelőtt nem nagyon volt példa animébe.

A mese egy japán történelmi korszakot (Muromacsi-kor) idéző mű, amelyben az emberiség és természet ma is aktuális csatája zajlik ezzel is társadalomkritikát mérve a nézőkre Miyazaki. A filmben a világot hatalmas erdők borítják és fantasztikus elemekkel vannak kiegészítve, mint az állat formájú istenek és az Erdő Szelleme, amely élet és halál ura.

A film főszereplője eleinte egy fiatalos harcos fiú, Ashikata, aki faluját megvédve megöl egy démonoktól és gyűlölettől megzabolázott vadkan istent, amelyhez hozzáérve átok alá kerül, amely szépen lassan felfogja emészteni a testét és a lelkét ezzel halálra ítélve őt. A fiúnak el kell hagynia faluját, miközben ő falujának utolsó “nemesvérű” sarja.

Elindul a távoli keletre, hogy az Erdő Szellemét megkeresve az átok gyógyírére leljen, de útja alatt belekeveredik az Erdő Szellemének erdejének természetfeletti őrzőinek és annak erőforrásait végletekig kiaknázni akaró Vasváros lakóinak konfliktusába. Ekkor találkozik San-nal, a farkasleánnyal, aki ember mégis az erdőben él az istenek között. Ashikata célja az emberek és a természet harmóniájának visszaállítása, amely mindig csak ideiglenes volt, a háború lassan felemészti az erdőt és az Ashikatán lévő átok is sürgetően terjed.

Miyazakinak ez a filmje is számos díjat elnyert, főleg Japánban így például a film megjelenésének évében a legjobb rendező és az Isihara Judzsiro-díjat is hazavihette a Nikkan Sports Film Díjátadón. Azért Amerikában sem maradt el a film elismerése, hiszen 2000-ben a legjobb hangvágásért Golden Reel Awardot, valamint Golden Satellite Awardot, 2001-ben pedig Szaturnusz- és Nebula-díjat nyert.

 

2. A vándorló palota (Howl’s Moving Castle)

A vándorló palotát Wynne Jones regényének adaptációjaként készítette el Miyazaki. A film egy I. világháború első hónapjaira hajazó hangulatban játszódik, már nem olyan értelemben, hogy a környezet, és a történelmi események az animébe lennének ágyazva, de a társadalmi közhangulat egyfajta vihar előtti csendet tükröz, mint amikor az emberek eleinte valóban örültek annak, hogy háború lesz a történelem során.

A világot varázslók, boszorkányok és mindenféle mágusok járják, akik sok esetben ide vagy oda, az ellenséghez vagy a királysághoz húznak. Ennek a filmnek is egy fiatal lány, Sophie a főhőse, aki egy kedves, ártatlan és szerény kalapkészítő. Nagy nőcsábász, veszélyes varázsló hírében áll egy Howl nevű, szép varázsló, aki elvileg felfalja a gyönyörű lányok szívét miután elcsábította őket.

A kis szürke Sophie egynap összetalálkozik a városban Howl-lal, aki éppen akkor érkezik, amikor a lány egy szűk sikátoron keresztül nővéréhez igyekezve a városban állomásozó katonákba botlik, akik egyfajta rejtetett, nem egyértelmű, de sejtető “erőszakkal” közelednek a lány felé és szavakkal inzultálják. Howl megmenti és Sophie ámultba kerül attól mennyire más a varázsló, mint ahogy azt a pletykák mondják.

Egy féltékeny boszorkány, a Puszták Boszorkánya, akinek Howl szívére fáj a foga, féltékenységében - mivel szolgái a varázsló nyomában voltak, amikor megmentette Sophiet - megátkozza a kalapkészítő lányt, aki öreg asszonnyá változik. Keserűségében a lélekben fiatal, de az átok miatt öreg néni Sophie elindul a pusztába, hogy minél távolabb kerüljön a várostól. A pusztában Howl mozgó kastélyába botlik, amelyet egy tűzdémon irányít és a nagy szél miatt bemegye a külön mozgó épületbe.

Az öreg asszony ezután házvezetőnőként kezd el dolgozni Howlnak, aki Calciferrel a tűzdémonnal és Markl-lal a varázslóinassal él együtt. Az idő elteltével a szerelem egyre inkább megtörni látszik az átkot és Howl kezd rájönni, hogy az öreg asszony ki is valójában.

A háború közben egyre inkább elfajul és egyre véresebb és aljasabb lesz, amit Howl szeretne megállítani, aminek azonban nagy ára van. A szerelem, a varázslat, a háború, és a külsőségek sokszor lényegtelen mivoltának animációs filmje ez, amiben egy bátor lány nagymama testben vívott harcait és kalandjait követhetjük végig.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjra jelölték és Arany Osella díjat vihetett haza. Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriában, de nem tudta elnyerni úgy, mint a Chihiro Szellemországban.

 

1. Chihiro Szellemországban (Spirited Away)

A Chihiro Szellemországban Miyazaki talán legelismertebb, leghíresebb, legsikeresebb és merem állítani legjobb műve. Film főhőse egy 10 éves kislány, aki szüleivel éppen egy új városba költöznek, amit Chihiro nem fogad túl nagy lelkesedéssel hiszen ott kell hagynia nem csak rég lakhelyét és otthonát, de iskoláját és barátait is, akiktől kapott egy csokor virágot és azt szorongatva kezdődik el a film. Ezután úgy tűnik a három tagú család eltévedt és a karakán apuka egy erdős úton akarja lerövidíteni az utat, hogy eljuthassanak még a költöztetők előtt az új házukba.

Már ekkora szemünk elé tárul a Miyazakira és a Ghibli Stúdióra jellemző gyönyörű látványvilág, amely szinte már életre kel a képernyőn keresztül. A természet, a fák, a virágok, a legapróbb lényegtelen szinte semmitmondó háttérdíszlet is olyan részletességgel van ábrázolva, hogy az sokban hozzájárul a film zsenialitásához. A legapróbb részletekig minden egyes képernyőn megjelenő tárgy ki van dolgozva, ezzel is azt sugallva mekkora munka rejlik a film mögött.

Ezután akadályba érkezik a család és nem tudnak tovább haladni a négykerék meghajtású autójukkal így gyalog folytatják az utat egy érdekes nyöszörgő épület sötét alagútjában, ahonnan kellemes mégis baljós szellő fúj. Chihiro már ekkor hangot ad érzései és intuíciói által sugallt ellenszenvének végül mégis megindulnak az ismeretlenbe. Mikor átérnek egy gyönyörű, néhány romos épülettel és fura, két arcú szobrokkal tarkított zöld mezőre jutnak, ami igazából már egy szellemvilág. Chihiro szülei ínycsiklandó ételekre bukkannak az egyik épületbe és lakmározni kezdenek, amelynek következményei meg is lesznek. Chihiro magára magad végül, amikor is kezd alkonyodni és megjelennek a szellemvilág különös lakói. Kétségbeesetten, delíriumos álomnak képzelve próbál meg visszaszaladni autójukhoz, de az alagút már sehol csak egy hatalmas vízfelület.

Ekkor jön segítségére egy látszólag helybéli fiú, aki később instrukciókkal ellátva megmondja Chihirónak hogyan tud munkát szerezni a szellemvilág és annak fürdőházának vezető boszorkányától Yubabától, és megmenteni szüleit. Chihiro bátoráságának rögös útját követhetjük végig, ahogy a szellemvilág isteneinek luxus wellness központjában próbál meg a túlélésért küzdeni és megmenteni szüleit.

A Chihiro Szellemországban 2011-ben a Japán filmfesztivál legjobb film díját vihette haza. Rá egy évre 2002-ben a Berlini filmfesztiválon elnyerte az Arany medve-díjat is. Majd 2003-ban a filmművészet legrangosabb díját is hazavihette, amikor a legjobb animációs filmnek járó Oscar díjat zsebelhette be.

Az érzelmeket, a kalandot, a szeretetet, a kitartást, a fantasy stílusjegyeit, a japán kultúrát és a tanmesét helyezi bele az anime kontextusába, amely által egy teljesen új - animációs - filmművészeti stílust teremt meg, egyedi ábrázolással, Miyazaki-stílussal felruházva, amelyet csak még jobban színesit a Ghibli Stúdió égisze alatt létrehozott számos gyönyörű képzeletbeli vagy valós elemeken alapuló tájkép. Miyazaki egyik véletlenszerű vagy pontosan tudotos sajátossága filmjeiben, hogy a legtöbb animében a főhős karaktere egy lány vagy egy nő. Persze a férfiak is megjelennek erőteljes mellékszereplőként vagy másodhegedűs főszereplőként, de a prímet mindig a női nem képviselői viszik (Chihiro, Sophie és a többi).

Talán úgy is nézhetjük, hogy nem feltétlen a lányok/nők a film főszereplői, de mégis rájuk helyeződik nagyobb hangsúly, főleg, hogy legtöbbször ezek a karakterek inkább tizenéves lányok mintsem nők. Ennek talán az az oka, hogy Miyazaki filmjeit elsősorban gyerekeknek készíti, de azok tartalma, kontextusa és szimbolikája messze meghaladja sok esetben a gyermekek befogadóképességét. Az animációs filmek hangulatában és egyes jeleneteiben úgy érezhető ezek az animék (vér ábrázolása, ambivalens nyomasztó karakterek, háború és a szörnyek, különös lények sokszor ijesztő antropomorf ábrázolása) felnőtteknek készültek, amit azonban olyan módon megcáfolt a rendező, hogy az ő alkotásinak elsődleges célközönsége a gyerekek.

 

lockkerdee







0

hírek innen, onnan

Kínos helyzetbe keverték Harryék Katalint és Vilmost, nemet mondtak a közös karácsonyra

A 34 éves herceg és felesége szeretnék az időt egymással tölteni, ezért nem mennek el a cambridge-i hercegi párhoz karácsonykor.

Czeglédy: ha már elhiszem, hogy szabadlábon vagyok, elveszem a menyasszonyomat 

Exkluzív interjút adott a Hírklikknek Czeglédy Csaba, miután szombaton 18 hónap előzetes letartóztatást követően, házi őrizetbe...

Hosszú távú polgári ellenállásról egyeztet az ellenzék

A "rabszolgatörvény" életbe lépésének megakadályozása érdekében karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és "hosszú távú...

Brutális akkumulátort és teljesítményt kaphat a Samsung összehajtható okostelefonja

Most először lehet hallani arról, milyen erőforrást kaphat a Samsung 2019-ben érkező csúcsmobilja, ami a mobilipar mellett a laptopok és a...

Kkv-hitelprogram: megemelt keretösszeg, meghosszabbított határidő

A jelentős piaci érdeklődés miatt a Magyar Fejlesztési Bank 2020. január végéig meghosszabbította az MFB Pénzügyi Vállalkozás...

A zene alig ismert hatása

A fájdalomcsillapítás nem minden esetben kell azt jelentse, hogy feltúrjuk a gyógyszeres fiókot. Vannak természetes, mégis igen hatékony...

Bárkit kérdezel, a kormány válaszol - A HVG adventi kalendáriumában ma: Bedő Iván

Sorsfordító év lett 2018 a magyar sajtó, és még inkább a magyar sajtószabadság szempontjából. A hatalom médiarombolója előbb újabb...

Dulakodtak a rendőrökkel a francia sárgamellényesek

Ennek ellenére ez a tüntetés nyugodtabb hangulatban zajlott az előzőeknél.

Kutyát sétáltatott, elvitték csoportos garázdálkodás miatt

Az elmúlt napok budapesti tüntetései után több olyan embert is előállítottak a rendőrök, akiknek nem volt közük a demonstrációkhoz....

Bárkit kérdezel, a kormány válaszol - A HVG adventi kalendáriumában ma: Bedő Iván

Sorsfordító év lett 2018 a magyar sajtó, és még inkább a magyar sajtószabadság szempontjából. A hatalom médiarombolója előbb újabb...

Lezárult a negyedik Újbuda Startup pályázat

A verseny december 14-i döntőjében 12 csapat mutatta be ötletét. Az Újbuda Startup pályázattal az önkormányzat az innovatív ötleteken...

Júlia - Párbeszéd a szerelemről Veszprémben Ráckevei Anna előadásában

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész előadásában, Szabó K. István rendezésében mutatja be a Veszprémi Petőfi...

0

Sport

A Chelsea kapusa azt hitte, Isztambulban játszottak EL-meccset

Az argentin kapus eltájolta magát a Vidi elleni 2-2-es döntetlen után.

Közellenséggé vált a magyar női kézis: ezért gyalázzák a románok Planéta Szimonettát

Nancy A román szurkolók egy részének valódi közellenség lett Planéta Szimonetta (25), a pokolba kívánják a női kézilabda-válogatott átlövőjét.

Elsiették a Budapestről szóló bejelentést: Gyárfás Tamás meglepődött, mikor olvasta a FINA nagy hírét

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását.

A román szurkolók a magyar játékos halálát kívánják

Beindult a mocskolódás az interneten.

Tönkreteszi-e a világ legerősebb bajnoksága a magyar válogatottat?

A nagy légiósvita arról, sok vagy éppen elég a külföldi a magyar vízilabda-válogatottban.

Modric nem hagyta szó nélkül, hogy CR és Messi sem ment el az Aranylabda-díjátadóra

Luka Modric kicsit odaszúrt Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek.

Vezető gólt lőtt a Bundesligában, majd edzője lezavarta a pályáról

Egy brazil focista hihetetlen bemutatkozása Németországban.

Cseh László: Mi alapján akarna eltiltani a FINA?

A magyar úszó szerint nem írt alá semmit, így akár a Mikulás-bajnokságban is elindulhat.

A női kéziválogatott az első kalapból várhatja a vb-selejtező sorsolását

Kim Rasmussen csapata így elkerüli a legjobbakat a szombati eseményen.

Norvégia lett az ötödik a kézi-Eb-n

A címvédő nagyon elverte Svédországot.

Londoni nagycsapatnál folytathatja Suarez

Spanyol és olasz gárda is vinné.

Bulvár

Ünnepi árzuhanás a Lidlben, Aldiban és Pennyben - ezekre érdemes lecsapni

Már csak néhány nap van karácsonyig, így a hétvégén érdemes elintézni a nagyobb bevásárlást. Ne maradjon minden az ünnepek előtti napokra!

Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük

Volner János Facebook oldalára írta ki, hogy kész mozgósítani a Betyársereg 300 jól képzett emberét, amennyiben veszélyben érzi a Szent Koronát.

Ezért tűnt el évekre Palik László

Palik László 2010-ben komoly döntést hozott, és a tévézés helyett inkább a fiai mellett maradt. Most őszintén vallott rejtélyes eltűnése okairól.

Készült egy kép a nőről a buszon, irtó kínos, amit észrevettek a fotóján

Többször is rá kellett néznünk, mire elhittük...

Olyat rád verek, hogy beszakad a fejed. Megértetted?- egy tüntető felvette, hogyan beszélnek vele a rendőrök a...

A felvételen hallható, ahogy a rendőrök fenyegetik és alázzák a 21 éves egyetemistát.

Földre vitték riporterünket a Kossuth téri tüntetésen

Az élő bejelentkezés alatt még csak a könnygázból kapott, később azonban veszélyesebbre fordult a helyzet.

Színésznőre cserélte Dér Henit a népszerű politikus

Kicsivel több mint egy év után ismét szingli az énekesnő, ám párja, a győri alpolgármester máris más oldalán találta meg a boldogságot.

Gyorslövetű női szemmel

Levegőt sem vettél még, és a pasid máris felülmúlhatatlan gyönyöröket tapasztalhatott meg? Hogyan húzzátok tovább az időt?

Ezért vált el Nánási Pál 10 év után

Ördög Nórának és férjének, Nánási Pálnak nemsokára már beszélnie kell arról a gyerekeikkel, hogy nem minden szerelem tart örökké, s korábban mindketten voltak már házasok.

blogmorzsák

A szépség sötét útja

A két leghíresebb magyar szépségki­rály­nő a Balaton mellől származott. Nem csak ez volt bennük közös hanem, hogy túl ártatlanok voltak a szépségipar kegyetlen világához.

"Sokkoló" képek a harmadik napi tüntetés éjjeléről!

Megkíméljük a kormánypropagandistákat a túlóráktól. Sokkoló képek a „Soros-brigádokról“!

A rasszista rendőr esete a hangfelvétellel

Szegény rendőr, nem tehet róla. Amióta az eszét tudja, rasszista szövegeket nyomnak neki.

Kereszténygyűlölő-e a tömeg?

„Ezt felháborítónak tartom, sértő és nyilvánvaló hazugság.“

A NER már szegénységbe fordult

Visszafordul-e a pályáján, mielőtt véres rezsimmé válna?

A melós tömegeket igazából nem izgatja a sztori?

Groteszk, hogy akiről az egész szól, az néma csöndben kushad.

A vadászkamara tolja Balázsék szekerét

Emlékszünk még rá, amikor Balázsék novemberben a vadászokat ekézték? Na, a vadászkamara most reagált. De még hogy...!

Nem bántanak a migránsok, ha nem mész haza a gyárból!

Franciska igaz története a népbutításról, s azok következményeiről.

A 7 legklasszabb újítás a mobilpiacon

Ezeket szerettük 2018-ban: vezeték nélküli okosságoktól a sejtelmes nevű AI-ig.

Drónfotók az első hóról

Kitartóan esik - most már Budapesten is.

Hagyományos finn faház építés

Tanulhatunk az ősöktől.

„Sokat tűrtem, mégis én fogok koppanni“

Már olyanokat ír, ha jelzem, hogy látni szeretném, hogy: „jössz, ha akarsz” vagy „megyek, ha ráérek...”

0